2024. december 22., vasárnap

Eurostat: Közel 4,3 millió ukrán menekült kapott ideiglenes védelmi státuszt az EU-ban

Tavaly november végéig megközelítette a 4,3 milliót azon ukrajnaiak száma, akik ideiglenes védelmet biztosító menedékes státuszt kaptak az Európai Unió valamely tagállamában – tájékoztatott az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat, jelenti a Kárpáti Igaz Szó.

Az uniós hivatal közlése szerint a 2022. február 24-én kezdődött háború elől Ukrajnából elmenekültek továbbra is enyhén növekvő számban regisztrálnak ideiglenes védelemre, amelynek révén egyebek mellett egészségügyi ellátást kaphatnak, dolgozhatnak, a gyerekeik pedig állami iskolába járhatnak.

Novemberben – az október végi adatokhoz képest – 35 620-szal 4 274 630-ra nőtt az ideiglenes védelemben részesült ukrajnaiak száma az EU-ban, míg az előző hónapban a növekedés 51 845 fő volt.

A legtöbb uniós tagállamban a korábbinál több ukrajnai állampolgárt fogadtak be novemberben, négy ország kivételével, ahol csökkent a befogadottak száma:

Lengyelországban (-5510 fő; -0,6 százalék), Olaszországban (-160 fő; -0,1 százalék), Franciaországban (-125 fő; -0,2 százalék) és Luxemburgban (-15 fő; -0,4 százalék).

A legnagyobb számszerű növekedést Németországban (+20 595; +1,7 százalék), Csehországban (+4880; +1,3 százalék) és Norvégiában (+4180; +6,9 százalék) jegyezték fel.

A háború kezdete óta az Ukrajnából érkező menekülteknek a legtöbb ilyen jogállást Németország (1 235 960 fő), Lengyelország (955 110) és Csehország (369 330) biztosított. Az ideiglenes védelemben részesülők 46,3 százalékát nők, 33,3 százalékát a 18 évesnél fiatalabb kiskorúak, 20,4 százalékát pedig felnőtt férfiak teszik ki.

A jelentésből kiderült továbbá, hogy Magyarország az ideiglenes védelmi státusz bevezetése óta 33 720 ilyen jogállást biztosított ukrajnai menekültek számára.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: Consilium.europa.eu