2024. december 22., vasárnap

Szlovéniába érkezett a Törökországból áttelepített menekültek második csoportja is

Az Európai Unió (EU) állandó áttelepítési programja részeként megérkezett Szlovéniába a Törökországból befogadott menekültek második csoportja is – közölte a szlovén belügyminisztérium pénteken.

Összesen 27 afgán állampolgár, többségében családok érkeztek csütörtökön Szlovéniába. Az első, 23 szíriai állampolgárból álló csoport tavaly decemberben érkezett meg.
Az állandó letelepedés célja, hogy legális utat teremtsen a védelemre szoruló emberek számára Európába – olvasható a tárca közleményében, amely hozzáteszi: Szlovénia minden egyes áttelepített személy után támogatást kap az EU Menekültügyi, Migrációs és Integrációs Alapjából.
A menekülteket a kormány migránsok támogatásáért és integrációjáért felelős hivatalának létesítményeiben helyezik el.
A ljubljanai kormány 2022 decemberében határozott arról, hogy 50 szíriai és afgán állampolgárt fogad be Törökországból. A végrehajtási terv alapján családokat, egyedülálló anyákat, egyedülálló nőket és legfeljebb öt kísérő nélküli kiskorút helyeztek előtérbe, a tavaly Törökországot sújtó pusztító földrengés áldozatai pedig elsőbbséget élveztek.
Szlovénia a projektben együttműködött az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságával. Az országba érkező menekültek biztonsági átvilágításon estek át, és érkezésükkor azonnal menekültstátuszt kaptak. Szlovénia már korábban is részt vett hasonló programban, a 2016-os kormányhatározat alapján 34 szíriai állampolgárt fogadott be Törökországból.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: Politika