2024. október 6., vasárnap

Matteo Salvini: Hétfőn a Ligával megszületik a patrióták európai pártcsoportja

Hétfőn, hosszú munka után, a Ligával megszületik Brüsszelben a patrióták nagy csoportja, amely meghatározó lesz Európa jövőjének megváltoztatásában – közölte közösségi oldalán Matteo Salvini, a Liga olasz jobboldali párt vezetője hétfőn.

Matteo Salvini bejegyzése azelőtt született, hogy az Identitás és Demokrácia (ID) európai parlamenti frakciója megtartja ülését, amelyet a korábbi közlés szerint július 8-ra tűztek ki.

Matteo Salvini kezdettől fogva támogatta Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke, Herbert Kickl, az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) elnöke, valamint Andrej Babis korábbi cseh kormányfő, az ANO párt elnöke kezdeményezését a Patrióták Európáért megalakítására.

A június 30-án Bécsben tartott hármas találkozón született pártformációhoz azóta több európai erő csatlakozott.

A Liga vezetője a franciaországi választásokat is kommentálta hangoztatva, hogy a „mindenki egy ellen" politikai taktikája csökkentette ugyan a Marine Le Pen vezette Nemzeti Tömörülés (RN) mandátumait, de nem vett vissza a párt támogatottságból.

A Le Pennel szemben Emmanuel Macron francia elnök által létrehozott „kupac megnyerte a választásokat", de nincsen többsége a kormányzáshoz, miközben az RN-nek soha ennyi képviselője nem volt a párizsi nemzetgyűlésben: az RN „a legtöbb szavazatot szerző párt maradt a média teljes csendjétől kísérve" – hangoztatta Matteo Salvini, aki most az ID-ben szövetségese az RN-nek.

Salvini rámutatott, hogy zavargók több francia városban kövekkel támadtak a rendőrökre, „káosz lett a parlamentben, miközben az utcákon kommunisták és szélsőbaloldali csoportok ujjongtak, iszlámbarátok, antiszemiták".

Nyitókép: Printscreen/YouTube