2024. december 22., vasárnap

Lemondott a korrupcióval gyanúsított román mezőgazdasági miniszter

A közösségi oldalán közölt bejegyzésében bejelentette lemondását a korrupcióval gyanúsított Adrian Chesnoiu román mezőgazdasági miniszter.

A szociáldemokrata politikus kijelentette: nem követett el törvénybe ütköző cselekedeteket, és mindig igyekezett erkölcsi tartással, odaadással végezni feladatait. A nyilvánosság előtt megjelent információk hatására azonban úgy döntött, hogy lemond a miniszteri tisztségről, és felfüggeszti párttagságát a Szociáldemokrata Pártban (PSD).

Emellett arra kérte valamennyi parlamenti párt képviselőit, hogy szavazzák meg a mentelmi joga felfüggesztését, mert szeretné megvédeni magát a személyével kapcsolatos gyanúval szemben.

A minisztert a romániai korrupcióellenes ügyészség (DNA) egyes vezető állások betöltésére kiírt versenyvizsgák trükközésével gyanúsította meg csütörtökön. A vádhatóság szerint a szociáldemokrata politikus arra utasította egyik beosztottját - aki a vizsgáztató bizottság tagja volt -, hogy adja át a vizsgatételek egy részét az egyik bizalmi emberének.

Így az általa preferált jelöltek a vizsga előtt a tételekhez juthattak, és sikeresen vizsgázhattak a meghirdetett vezetői állásokra. A DNA azzal a kéréssel fordult a főügyészhez, hogy kezdeményezze a politikus képviselői mentelmi jogának a megvonását, mely lehetővé teszi az ügy alapos kivizsgálását.

Az ügyészség szerint az ez év februárja és áprilisa között szervezett, négy vizsgált versenyvizsga során miniszteri tanácsadói, osztályvezetői, illetve valamely megye mezőgazdasági hivatalának a vezetői és vezetőhelyettesi állását töltötték be.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás