2024. december 22., vasárnap

Két év börtönbüntetés a molesztáló stilisztának

Az Újvidéki Felsőbíróság jogerősen is két év börtönbüntetésre ítélte Srđan Šveljo stilisztát, kiskorú pornográf célokra való fényképezése és molesztálása miatt – írja a Vajdasági RTV.

Ezzel a döntéssel elvetették a védelem kérelmét és megerősítették az újvidéki bíróság elsőfokú ítéletét, amelyet még tavaly júliusban mondtak ki, nyilatkozta a Tanjug hírügynökségnek Svetlana Radovanović, a bíróság szóvivője.

Az elsőfokú ítélet meghozatalát követően Šveljo számára megszüntették a fogvatartást, és házi őrizetet rendeltek el, ahol egészen addig fog tartózkodni, amíg nem utasítják a börtönbüntetés letöltésére.

A hét vádpontból három bűncselekmény elkövetésében találták bűnösnek, miután az ügyészség háromtól elállt, ugyanis elsődlegesen tíz vádpontot hoztak fel ellene. A két bűncselekmény, amelyben bűnösnek találták, pornográf anyag bemutatása, beszerzése és birtoklása, valamint kiskorú pornográf célokra való felhasználása, a harmadik vádpont pedig a molesztálás volt.

Ugyanezzel a bírósági döntéssel a stilisztát felmentették két rendbeli molesztálás vádja alól, valamint egy rendbeli pornográf anyag bemutatása, beszerzése és birtoklása, illetve kiskorú pornográf célokra való felhasználása bűncselekménye alól. Emellett még kábítószer illegális birtoklása alól is felmentették.

A kiskorú érdekeinek védelme miatt, a bírósági tárgyalás a nyilvánosság kizárása mellett zajlott.

A stilisztát még 2020. január 28-án tartóztatták le, mégpedig egy feljelentés alapján, amelyet néhány nappal korábban egy felnőttkorú fiatal tett meg, aki hozzátette, hogy őt Šveljo szexuálisan zaklatta, amit akkor tett vele, amikor még kiskorú volt.

A lakásának átkutatása során a rendőrség a kiskorúról készült pornográf fényképeket talált, derült ki a letartóztatását követően kiadott sajtótájékoztatóból.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás