2024. szeptember 12., csütörtök

Kitekintő

Új fejezet nyílik a magyar-román kapcsolatokban

Új fejezet nyílik a magyar-román kapcsolatokban a kisebbségi ügyekkel foglalkozó vegyes bizottság újraindításával – jelentette ki Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter, miután román kollégájával aláírt több kétoldalú megállapodást.

Jobb a jó kapcsolat mindkét országgal

Tegnap Németh Zsolttal, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnökével készült interjú jelent meg az Izvesztyija című orosz napilapban. Németh a Budapest Moszkvához való viszonyulására vonatkozó kérdésre válaszolva elmondta, hogy Magyarország külpolitikai stratégiájának meghatározásában a földrajzi elhelyezkedéséből indul ki, abból, hogy Németország és Oroszország között helyezkedik el.

Magyar kormány: minden oltás hatékony

A Pfizer-BioNTech vakcinával történő oltás után többen betegedtek meg, és kétszer annyian haltak meg, mint a Sinopharm-vakcina után – derült ki a Magyarország kormánya nevű Facebook-oldal vasárnapi bejegyzéséből. Azt írták: a baloldali politikai erők többféle módon folytatják oltásellenes kampányukat, s ennek egyik formája az, hogy kétségbe vonják egyes vakcinatípusok hatékonyságát.