2024. december 19., csütörtök

Közös felelősség a diaszpóra megmaradása

A diaszpórában élők és az anyaország összetartozása felelősség is mindkét fél számára – hangsúlyozta a köztársasági elnök helyi idő szerint vasárnap Torontóban, az Első Magyar Református Egyház új templomának és közösségi központjának megnyitóján.

Novák Katalin köldökzsinórhoz hasonlította a határon túl élő magyarok és az anyaország kapcsolatát, amely lelki, szellemi és kulturális értelemben fűzi a határon kívül élő magyarokat az anyaországhoz, ami akkor is megmarad, ha fizikai értelemben távol kerül egymástól a közösség és anyaország. Ez a fajta köldökzsinór táplál, életet ad és végérvényesen összeköt bennünket, szétszakíthatatlan módon – fogalmazott az államfő. Kiemelte a nevében is így létező Köldökzsinór programot, amelynek lehetőségével már több mint 43 ezer, határon kívül született gyermek szülei éltek.

Novák Katalin hangsúlyozta, hogy a diaszpóraközösségek, valamint az anyaország közötti összetartozás feladatot is ró mindkét félre. Kifejtette, hogy az anyaország számára a feladatot a többi között az odafigyelés és felelősségviselés jelenti, amit az alaptörvény is kimond. Ugyanakkor a külföldön élő közösségekre is felelősséget ró az összetartozás – mutatott rá a köztársasági elnök, aki köszönetet mondott a kanadai magyaroknak azért, hogy úgy élnek ott, hogy arra az anyaország és az az állam is büszke lehet, amelyben laknak.

A kanadai magyar közösség tagjainak felelősségi körébe sorolta, hogy megőrizzék magyarságukat, nyelvüket, amire példa a most megnyílt Magyar Diaszpóra Missziós Központ.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás