2024. december 22., vasárnap

Varga Judit: Rendkívüli helyzetben rendkívüli intézkedésekre van szükség

Az uniós szolidaritás jegyében Magyarország a Helyreállítási és Rezilienciaépítési Eszközben biztosított hitelkeret lehívását kéri az Európai Bizottságtól – jelentette ki az igazságügyi miniszter Brüsszelben, az uniós tagországok általános uniós ügyekkel foglalkozó minisztereinek ülését követően kedden.

Varga Judit magyar újságíróknak nyilatkozva emlékeztetett arra, hogy Orbán Viktor miniszterelnök kedden levélben tájékoztatta Ursula von der Leyent, az Európai Bizottság elnökét a magyar kormány döntéséről, mely szerint Magyarország kéri az Európai Bizottságtól a Helyreállítási és Rezilienciaépítési Eszközben biztosított hitelkeret lehívását.
Az igazságügyi miniszter azt mondta: az ukrajnai háború elől menekültek, a konfliktus, valamint a szankciók gazdasági hatásai súlyos terhet rónak Magyarországra. Kijelentette: nem engedhető meg, hogy a háborúnak a frontországokra gyakorolt hatásait ne vegye figyelembe az Európai Bizottság. Ezért az uniós alap forrásainak lehívását lehetővé tevő magyar program minél előbbi elfogadására van szükség – emelte ki. Szükség van továbbá az alap felhasználásának rugalmasságára is, ugyanis az uniós pénznek lehetővé kell tennie a menekültek befogadására történő felhasználását is - tette hozzá.
Varga Judit hangsúlyozta: a magyar kormány mindent megtesz azért, hogy Magyarországot senki se keverhesse bele a háborúba.
„Magyarország ki fog maradni a fegyveres konfliktusból" – fogalmazott Varga Judit, és hozzátette: jogszabály biztosítja, hogy emberi élet kioltására alkalmas fegyvereket nem szállíthatnak át az ország területén Ukrajnába, az ugyanis bajt okozhat a Kárpátalján élőknek is.
Közölte: a humanitárius segítségnyújtásban a szomszédos országokhoz hasonlóan Magyarország is rendkívüli tehernek van kitéve, történelmének legnagyobb segítségnyújtását hajtja végre. Az erőfeszítéseket a nemzetközi közösség elismeri, ennek a következő lépése az lenne, ha felfüggesztik azokat az ideológiai vitákat, amelyek miatt visszatartják a helyreállítási alap pénzeit – hangsúlyozta.
A miniszter kiemelte: a baloldal folyamatosan támadja azokat a törekvéseket, amelyek a béke minél előbbi helyreállítását célozzák. A baloldal felelőtlenül megakadályozná a gázellátást biztosító szállítást, továbbá olyan szankciókat és intézkedéséket támogatna, amelyek terheket rónának a magyar családokra. Ez elfogadhatatlan, ez nem áll Magyarország érdekében – mondta.
Magyarország nem fogja megengedni, hogy a magyar háztartásokkal fizettessék meg a háború árát – tette hozzá Varga Judit.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás