2024. december 22., vasárnap

Törökország kulcsország Magyarország számára

Novák Katalin köztársasági elnök a Hősök terén katonai tiszteletadás mellett fogadta a hivatalos látogatásra Magyarországra érkező Recep Tayyip Erdogant, Törökország elnökét – közölte a Sándor-palota hétfőn az MTI-vel.

Novák Katalin a Sándor-palotában négyszemközt tárgyalt a török elnökkel. A köztársasági elnök a megbeszélésen hangsúlyozta, hogy Törökország kulcsország Magyarország számára az illegális migráció feltartóztatása, valamint az energiabiztonság szempontjából, de fontos szerepe van az ukrajnai háború, valamint a közel-keleti konfliktus tekintetében is, amelyekről szintén tárgyalt a két államfő. Törökország NATO tagállamként is szövetségese Magyarországnak. A NATO kapcsán a két elnök az Észak-Atlanti Szövetség keleti szárnyának kihívásairól, illetve bővítésének nehézségeiről is egyeztetett.

Mindkét elnök örömét fejezte ki, hogy a diplomáciai kapcsolatok felvételének centenáriumán jók és egyre erősödnek a magyar-török kapcsolatok. Mindketten üdvözölték, hogy ennek jeleként a török elnök magyarországi látogatása alkalmával 17 megállapodás aláírására kerül sor, köztük a két ország közötti kiemelt stratégiai partnerségi megállapodás aláírására is.

Novák Katalin örömét fejezte ki, amiért a két ország között családügyi kérdésekben is együttműködés jön létre.

A Magyarország és Törökország közötti együttműködés jó példája a diplomáciai kapcsolatok felvételének századik évfordulója alkalmából meghirdetett, most kezdődő magyar-török közös kulturális évad, amely hűen tükrözi majd a két ország kultúrájának gazdagságát és közös pontjait, és amelynek megszervezéséhez nyújtott segítséget kölcsönösen megköszönte egymásnak a két államfő – írták.

Közölték azt is, hogy Novák Katalin és Recep Tayyip Erdogan részt vesznek a magyar-török közös kulturális évad hétfői nyitókoncertjén a Művészetek Palotájában.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: MTI