Sokan hallották már, hogy október 4-én milyen katasztrófa sújtotta Alsó-Jablanicát (D. Jablanicát). A hír futótűzként járta be a hazai és a külföldi sajtót is. Mi is innen, Szerbiából percről percre követtük az eseményeket, s nem akartunk hinni a szemünknek, hogy ez valóban megtörtént.
A Szerelmem, Jablanica címet is adhattam volna ennek a rövid írásnak. Hiszen a kisváros Szarajevó és Mostar között helyezkedik el, s már az első ottlétemkor a szívembe zártam a tájat és az ottani embereket is. Évek hosszú sora óta arra járunk, a táj szépsége egyszerűen rabul ejtett bennünket. Az utóbbi pár évben mindig a Kovačević étterembe tértünk be, ezenkívül számos más vendéglátóipari létesítmény is várja az arra utazókat.
Október 4-én minden megváltozott. Az árvíz, a földrengés, a kőomlás Jablanicát eltörölte a Föld felszínéről. Ártatlan emberéleteket követelt ez a természeti katasztrófa, hogy az anyagi veszteségről, az infrastruktúráról ne is beszéljünk. Tudjuk, minden anyagi dolog pótolható, de az elveszett emberek életét senki sem adhatja vissza.
Az alábbi képsorok a szörnyű tragédia 23. napján készültek (október 27-én), amikor már a kotrógépek többé-kevésbé eltakarították a romokat. A házak lebontása folyamatban van. A víz már visszahúzódott, a dzsámi is látható már, de a föld még mindig nedves, mindenhol sár van. Óriási veszteség sújtotta ezt a kis települést.
Bosznia gyászol. Jablanica gyászol. S vele együtt minden jóérzésű ember.
Jablanica segítségért kiált.
Az alábbi képsorokhoz nem lehet kommentárt fűzni. A fotók önmagukért beszélnek. Amit ott láttam, szavakkal leírhatatlan. Négy nap, egy hét, úgy érzem, kevés a felépüléshez. De vajon mennyi időre van szükségük az áldozatok hozzátartozóinak?
Talán egy élet is kevés…
