Vasárnap átadták a budapesti Városliget új gyöngyszemét, a Magyar Zene Házát. A Liget Projekt keretében felépült új intézmény egyik fontos eleme lett annak a grandiózus építkezéssorozatnak, amit most Európában a legnagyobb kulturális beruházásként tartanak számon. A Szú Fudzsimoto japán sztárépítész által elképzelt épület még el sem készült, máris hatalmas sikereket tudhatott magáénak. Szakmai körökben az idei évben a világon leginkább várt tíz legjobb építmény közé került, számos nemzetközi díjat, rangos elismerést kapott maga a terv is. Most, hogy teljes pompájában áll az épület, a látványt elnézve: az ovációk teljesen jogosak. Budapest egy új ékszeres dobozzal lett gazdagabb.
Ha valaki azt hinné, hogy a jelenkori Magyarországon, pláne annak fővárosában egy vitathatatlanul világhíresre sikerült intézménynek mindenki felhőtlenül tud örülni – alaposan téved. Az anyaországban ugyanis minden kicsit másképp van, mint egyébként azt feltételezné a normális többség. Még el sem ültek a Magyar Zene Háza megnyitóján fölcsendülő akkordok, máris megszólaltak az ellenérdekelt politikai térfélen a repedt harsonák, vészriadót fújva. Tekintsünk el attól a ténytől, hogy a főpolgármester valami infantilis dactól vezérelve látványosan nem vett részt az ünnepségen. Arra sem térnék ki, hogy a magyar ellenzék idáig milyen kisstílűen hergelte a közvéleményt a tervek megvalósulása ellen. A sok méltatlan és dühítő támadás között viszont már akad olyan izzadtságszagú megnyilvánulás is, ami közröhej számba megy, érdemes megemlíteni, mert a humor, a kacagás nem csak Budapesten, hanem mifelénk, a vajdasági magyarok között is jótékony hatású.
A kormánypártisággal aligha vádolható 168 óra bombasztikus címmel kommentálta a Magyar Zene Háza kezdő napját. „Gyilkol az épület" címmel jelent meg egy cikk. A szerzője azt próbálta bizonygatni, hogy „hatalmas hiba" van az új épületen: a nagy üvegfelületek miatt madarak tömege fog elpusztulni – jajongott a zsurnaliszta. Érvként a 168 óra skriblere rögtön be is mutatott egy kora reggel – az ominózus épület közelében – lefotózott döglött feketerigó tetemet. Értik, ugye? Egyetlen kimúlt feketerigóról van szó, s bár madárbarát vagyok, hisz egy szelídített csókával osztom meg a lakásomat, azért belátom, hogy ez az egy szem madártetem azért meglehetősen szerény argumentum, ilyen volumenű ügyben. Ezen az alapon ugyanis Budapest összes, üvegfelülettel gazdagon ellátott irodaházát le kéne bontani. Érdekelt a dolog, hétfőn reggel jómagam is szétnéztem a környéken. A környezetbe harmonikusan belesimuló, légiesen áttetsző épület óriási üvegfelületein ott vannak a szokásos madarakat elriasztó sólyom árnyképek. Tehát, egy kimúlt feketerigó miatt megy a hisztéria, amiről senki se tudja, miként pusztult el. A napokban jó eséllyel ki is hűlhetett, megfagyhatott, esetleg mérget evett. Ha nekirepült az üvegnek, akkor meg pont nem volt életrevaló, a természet bölcsen szelektál. Lehet rajta sápítozni. A károgókkal szemben viszont meg tudom mutatni – minden nap ott futok el mellette – azt a pörzsölt öreg platánfát, aminek a törzse még a nyáron égett kormosra, amikor a sakál részeg „Ligetvédők" tábortüzének lángja belekapott. A koszlidércek persze eliszkoltak, eszükben sem volt oltani: a közeli építkezéseken dolgozó melósok léptek közbe, megfékezték a lángokat. Szerencsére a vén fa megmaradt. Vagy 150 év emlékezete veszett volna oda vele. De most Budapesten búsong az ellenzék. Vasárnap este megint savanyú lett a szőlő. Valami sikerült, amit ők nem akartak. Túlerőltetett paródia az egész, de szerencsére mi jól szórakozunk. A magyar ellenzék kénytelen leszállni a Magyar Zene Házának sikertelenségére sarkantyúzott döglött lóról. Gond egy szál se, föltalálták magukat: átnyergeltek egy döglött madárra.
