A koronavírus omikron törzse minden bizonnyal már Szerbiában is megjelent, bár hivatalosan még nem regisztrálták, mondta Zlatibor Lončar egészségügyi miniszter.A tárcavezető arra a kérdésre, hogy a jelenlegi intézkedések elegendőek-e, Lončar azt mondta, hogy azokat a jelenlegi esetszámok miatt foganatosították.
KORONAVÍRUS
Belgrádban az újévvárás módja kapcsán az epidemiológusoké lesz az utolsó szó – fogalmazott ma Zoran Radojičić polgármester a Szerbiai RTV műsorában. Mint mondta, az ő véleményüktől függ minden, a város pedig készen áll a legkülönbözőbb forgatókönyvekre.
Szerbiában az elmúlt napon 14.808 koronavírus elleni tesztet végeztek el, amelyből 1268 lett pozitív – olvasható az egészségi minisztérium 15 órakor közzétett napi adatai között.
Mivel a 18 és a 30 év közötti korosztályban csupán 23 százalékos az átoltottsági arány, az oltásnépszerűsítési kampány fokozottan a fiatalokat célozza majd meg – közölte Mirsad Đerlek egészségügyi...
Minden védőoltás lényege, hogy az immunrendszerünket „rávegye" arra, hogy harcoljon a vírusfertőzés ellen, de ezt különbözőképpen teszik. Más vakcinákkal ellentétben, amelyeket már engedélyeztek az Amerikai Egyesült Államokban, a Novavax oltóanyaga hagyományos technológiák alapján készült.
Hans Kluge, az Egészségügyi Világszervezet európai regionális igazgatója ma Bécsben arra szólította fel az országok kormányait, hogy készüljenek fel a koronavírus-fertőzöttek számának jelentős növekedésére, amely az omikron vírusvariáns miatt egyre inkább fenyeget.