A négy évvel ezelőtti híradások úgy számoltak be a Magyar Nemzeti Tanács médiastratégiájának meghozásáról, hogy azzal sokéves adósságát törlesztette a vajdasági magyar közösség önkormányzata. Fejlesztési terveket, célokat, irányvonalakat határozott meg e stratégia, öt évre szólt, ez a periódus pedig 2016-ban ér a végéhez. Varjú Márta, a Magyar Szó főszerkesztője szerint elérkezett az idő, hogy a szakma és a nemzeti tanács is újragondolja ezt a stratégiát, és mielőbb hozzálásson a következő időszakra vonatkozó tervek meghatározásához. A főszerkesztő a médiastratégia megvalósulásáról, az új stratégia szerinte kulcsfontosságúnak számító pontjairól és a témához kapcsolódóan napilapunk helyzetéről fejtette ki véleményét beszélgetésünk során.
Az elmúlt négy év bizonyára elegendőnek bizonyul arra, hogy bizonyos következtetéseket vonjunk le arról, mennyire valósult meg a még érvényben lévő stratégia, hogyan határozta az meg a Magyar Szó helyzetét.
– Főszerkesztő voltam már akkor, amikor a stratégiával kapcsolatos viták folytak, most elsősorban azt tartom fontosnak, hogy elkezdjünk töprengeni, hogyan lehetne azt továbbfejleszteni, hogyan kellene lépnünk egyet. A Magyar Szó alapítói jogai tulajdonképpen még 2004-ben kerültek át a tartományból az MNT-hez. A stratégiára mindenekelőtt azért volt szükség, hogy segítségül szolgáljon számunkra annak meghatározásában, hogy egy nemzeti tanácsi alapítású közszolgálati médiumként merre haladjunk. A főszerkesztőknek, igazgatóknak már pályázataik megírásakor is ehhez a stratégiához kellett igazodniuk. Úgy gondolom, az MNT-nek joga van arra, hogy meghatározzon bizonyos elvárásokat, ugyanúgy, mint amikor valaki egy vállalatot hoz létre és meghatározza, milyen feltételek mellett szeretné működtetni. Fontosnak tartom, hogy a stratégiába belekerült, hogy nemcsak magyar nyelvű, hanem magyar szellemiségű újságírásra van szükség, hogy a magyar közösséget kell szolgálni, informálni a közösség érdekében, és előnyére kell alakítani a lapot.
Sikerült-e megvalósítani a stratégiában leírt célokat?
(Fotó: Ótos András)
– Részben. Előirányozta azt is, hogy fokozottabb szakmai képzésre lenne szükség újságíró társadalmunkban, tettek viszont nem követték ezt a szándékot. A továbbképzés a mentori projektum részét képezi a dokumentumnak, de gyakorlati megvalósulásról egyelőre szó sincs. Ebben látom a hiányt. Ezeket a képzéseket mi egyelőre a szerkesztőségen belül tudjuk elképzelni, saját erőből megvalósítva. tapasztaltabb szerkesztőink és újságíróink átadhatnák a megszerzett tapasztalataikat a többi dolgozónak. Vendégtanárokat, oktatókat is szeretnénk elhívni, magasabb szintre szeretnénk emelni az újságírás színvonalát. Régebben ez zökkenőmentesen működött a Magyar Szóban.
Mi az oka annak, hogy ma ez nem működik?
– A kilencvenes években meglehetősen nagy volt a visszaesés. Szakmailag, anyagilag. Leépítésekkel kellett szembenézni, de nem csupán az emberekről nem viseltek gondot, az épületről is megfeledkeztek. Halmozódott a veszteség. A 2000-es fordulat jó alkalom volt arra, hogy ezen változtassanak, hogy az újságírók javadalmazása tekintetében is változás álljon be, egy erősebb vállalatot, szerkesztőséget hozzanak létre, új felszereléshez jusson a cég a rendelkezésre álló pályázatok révén. Mindez sajnos elmaradt. Annak ellenére, hogy 2004-ben az alapítói jogok a nemzeti tanácshoz kerültek. Ígéretek voltak bőven, előrelépés azonban nem történt, csupán egy helyben topogás, sőt azt is mondhatnám, további leépülés.
Hogyan kerülhetett sor nálunk visszaesésre a 2000-es évek fejlődési körülményei között?
– Akkor jött az az elmélet, hogy az addig újvidéki központi irányítással rendelkező szerkesztőséget fel kellene darabolni. Kibontakozott az ismert „háromlábú szék” projektum, a súlypont innen máshova került át, a szabadkai és a zentai szerkesztőség felerősödött, az újvidéki gyengült.
Miért lát ebben problémát?
– Én nagyon helyeslem azt, hogy a helyi szerkesztőségek erősek legyenek, hogy jól képzett káder legyen jelen ott, ahol a tömbmagyarság is él. Egy olyan újságírócsapat, amelyik mindenhova bejut, mindent felkutat, feltárja a helyi sajátosságokat, oknyomoz, utánanéz a fonákságoknak, de az örvendetes híreket is az olvasó elé tárja. Úgy érzem, ez nem valósult meg teljes mértékben. Pedig az elején mi is abban bíztunk, hogy ez sikerül. Nehezítette a helyzetet, hogy az említett átszervezéssel egy leépítés is bekövetkezett. Oda kellett volna arra figyelni, hogy a szerkesztőségben tartsanak vezető szerkesztőket és újságírókat. Nem figyeltek erre oda.
Milyen megoldást tart elképzelhetőnek a felvázolt helyzetre?
– Soha sem készült felmérés az átszervezés után előállt helyzetről. El kellene egynek most már készülnie. Fel kellene mérnünk, jó-e ez így, kielégíti-e az igényeket, szükség van-e arra, hogy a belpolitika, a deszk is ott legyen, ahol a tömb van, vagy indokoltabb és ésszerűbb volna az, ha ismét Újvidéken lenne, ahol a tartományi parlament és kormány dolgozik, ahonnan karnyújtásnyira van Belgrád – hiszen az országos események is lényegesek. Szervezési szemszögből nézve a helyzetet szintén azt tudom mondani, hogy bizonyára nehezebb így irányítani a szerkesztőséget, ezt magam is tapasztalom. Egy példát is említek: a szlovákiai magyar Új Szó működésének körülményeit. A szerkesztőség székháza Pozsonyban található, annak ellenére, hogy a magyarság nem ott él tömbben. Ahol a magyarok nagy számban vannak, onnan nagy szerkesztőségek tudósítanak Pozsonyba.
Ez az elképzelés azonban aggodalommal töltheti el a szabadkai és a zentai kollégákat, szerkesztőket, újságírókat.
– Nincsen semmilyen ok bármiféle aggodalomra. Nem lenne nehéz megszervezni a munkát, jómagam nem vagyok bármilyen leépítés híve, egyébként is, ha alapul vesszük azt az ésszerűsítés idején megállapított 75-ös létszámot, akkor el lehet mondani, hogy az még ma is megvalósulhat, s a számba még a hirdetőosztály és a terjesztőosztály tagjait is beszámítottuk. Nem leépítésre van szükségünk, abból láttunk már eleget a múltban, a munka, a szerkesztés racionalizálását szeretném elérni. Gazdasági okokról is beszélhetnénk. A szabadkai szerkesztőség épületének bérlése évente egymillió dinárt igényel. Megoldást jelenthet a jövőben a szabadkai médiaház felépítése, ahol természetesen a Magyar Szó újságírói is helyt kaphatnának.
Visszatérve magához a stratégiához, mire kellene fektetni a hangsúlyt a következő öt évben?
– Arra, hogy a meglévő intézményeinket erősítsük. Továbbá a képzésekre, a szakmai színvonal növelésére, kiváló, jól képzett, hozzáértő, felkészült, tehetséges újságírók kiképzésére a mentori program révén.
