November 13-án negyedik alkalommal tartanak közvetlen magyar nemzeti tanácsi választást Szerbiában. A Köztársasági Választási Bizottság egy választási jelöltlistát hirdetett ki, a Magyar Összefogás elnevezésű listát. Lapunkban bemutatjuk a Magyar Összefogás 35 jelöltjét, akiket terveikről, céljaikról és elképzeléseikről kérdeztünk.
Guszton András1962-ben született Temerinben. Az újvidéki Jogi Karon szerzett oklevelet 1986-ban, azóta egy hatéves időszakot leszámítva az Újvidéki Rádió magyar szerkesztőségének munkatársa. 2000 és 2002 között Temerin Község Végrehajtó Bizottságának elnöke, 2008 és 2012 között Temerin polgármestere, majd 2014-ig Temerin Község képviselő-testületének elnöke. 2014 márciusától októberig ismét Temerin polgármestere, 2016 és 2020 között Temerin községi tanácsának tagja.
2006 és 2008 között az Újvidéki Rádió magyar szerkesztőségének főszerkesztője, majd 2020. január 1-jétől ismét ebben a pozícióban dolgozik a vajdasági magyar közösség tájékoztatásán.
A szerb–magyar együttélésről és az 1944–45-ös véres eseményekről szóló tanulmánykötetek és egy százéves futballklub monográfiájának társszerkesztője. 2015 óta az első világháború temerini áldozatai emlékművét és a temerini Szent István-szobrot állító Impressum Polgári Egyesület elnöke. Tevékenysége tehát meglehetősen sokrétű, az életrajzi adatok ismertetőjébe sem fért azonban bele minden. Guszton András a Magyar Összefogás listáján az ötödik helyen szerepel.
Milyen célokkal, meggyőződéssel vállalta a jelöltséget, a magyar nemzeti tanácsi választásokon való részvételt?
– Elmondhatom magamról, hogy „nagyon régi motoros” vagyok, a politikai pályafutásom még 1990-ben vette kezdetét az akkori VMDK-ban. Folyamatosan azért próbáltam tenni az azt követő időszakban, hogy valami meg is valósuljon abból, amit a zászlónkra kitűztünk, tényleg legyen kulturális autonómiánk itt. Most azt kell látni, hogy ami nálunk megvalósult időközben, az már egy kézzelfogható autonómia, olyan, amelyiket érdemes tovább építeni, érdemes foglalkozni vele. Megtisztelőnek tartom a döntést, a felkérést, ami irányomba érkezett, mármint azt, hogy így, hatvan felett járva is, azt gondolják rólam az emberek, hogy a közös ügyünkhöz még képes vagyok hozzátenni valamit.
Melyek az érdeklődési területei, mivel foglalkozna a legszívesebben? Hosszú pályafutás áll a háta mögött mind a politikai élet, városvezetés, képviselő-testületi tevékenység, mind pedig az újságírás, a vajdasági magyar tájékoztatás terén.
– Azt egyelőre nem tudom pontosan, hogy milyen területen számít majd a munkámra a leendő Magyar Nemzeti Tanács. Legnagyobb tapasztalatom kétségkívül az újságírásban van, hiszen harminchat éve vagyok már újságíró, de óriási közigazgatási tapasztalom is van a polgármesteri tevékenységemnek köszönhetően. Még olyan hihetetlennek tűnő területen is megfordulok azonban, mint amilyen a színjátszás, az idén léptem fel először Temerinben színházi darabban, a művelődési egyesület egyik produkciójában. Közöm volt azonban ahhoz is, hogy városomban járt a Ferencváros a helyi TSK futballklub kilencvenedik és századik születésnapján. Hihetetlenül széles területen mozgok tehát, s úgy tűnik, mások azt gondolják, hasznomat tudják venni a nemzeti tanácsi feladatok ellátásában is. Nem volt számomra dilemma, amikor adódott ez a lehetőség, vállaltam a felkérést és jelöltettem magam a listán.
A tájékoztatás területén nagy tapasztalattal rendelkezik, ahogyan említettük, az MNT készíti a vajdasági magyar médiastratégiát is. Ennek kapcsán kérdezem: mi az, amire oda kellene a véleménye szerint figyelni, mivel kellene még mindenképp foglalkozni a magyar tájékoztatás kapcsán?
– Igaz, egyelőre még nem készültem arra, hogy majd a médiával foglalkozom, azért fogok felelni bármilyen értelemben is, de egy példát azonnal tudok mondani. Belső emberként egy problémát mindenképpen látnom kell, ez pedig a nem teljes harmónia a közmédia, a vajdasági közszolgálati rádió és televízió és a nemzeti tanácsi alapítású média között. Ezen a téren tenni kellene még, s hiszem azt, hogy a kapcsolat jobban is működhetne, mint ahogyan a jelen pillanatban működik. Pillanatnyilag az a helyzet, hogy személyes ismeretségek döntenek el olykor kérdéseket, de szerintem valahogy intézményes keretbe kellene az egész kérdést helyezni, s ennek legalább két oka van: egyrészt nem szabad megfeledkeznünk arról a „szürkeállományról”, amellyel rendelkezik a VRTV, másrészt nem elhanyagolható az a birtokában álló rengeteg múltbéli értékes anyag. Ha csak a rádiót emelem ki, több mint háromezer rádiódráma-felvétel szerepel az archívumunkban. Olyan közös kincs ez, amit nem szabad veszni hagynunk. Hiszem azt, hogy a Magyar Nemzeti Tanács közbenjárásával digitalizálhatóvá válna ez a kincs, s hasznára lenne az egész magyar közösségnek.
Hogyan állunk az utánpótlással?
– Főszerkesztőként mondom ezt most: jönnek a fiatal kollégák, az újságíróképzés továbbra sem olyan szintű, mint amilyen lehetne, de ennek ellenére jönnek, s utána már az egyénen múlik, hogy újságíró lesz-e belőle, vagy sem. Az eddigi tapasztalataim elég jók, az érdeklődőknek mintegy hetven-nyolcvan százaléka képes megtanulni az újságírást, magam is jogász vagyok a végzettségem alapján, nem ez dönti végül el.
Az elképzelései alapján mégis mindebből talán olyan következtetést lehet levonni, hogy szívesen foglalkozna a médiával.
– Szerénytelenül mondom akkor most azt, hiszem, hogy a médiával is tudnék jól foglalkozni.
