2024. december 22., vasárnap

Csapatok és robotok mérkőzése

Több mint háromszáz résztvevője volt a WRO szerbiai döntőjének

A World Robot Olympiad szerbiai döntőjét tartották meg tegnap a szabadkai Sportcsarnokban. A verseny szervezői a Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar és az Edutus Egyetem, a fővédnöke Pásztor István, fő támogatója pedig a Magyar Nemzeti Tanács.

A tavalyi WRO-hoz képest az idén megduplázódott a versenyzők száma, 82 csapat jelentkezett be, ami több mint 300 résztvevőt jelent. A kezdetekben a megmérettetésnek még csak vajdasági versenyzői voltak, most pedig Szerbia szinte egész területéről érkeznek csapatok, Újvidékről, Belgrádból, Jagodinából és Nišből is, így ez most országunk legnagyobb robotikai versenye.

A résztvevőkhöz Vicsek Annamária oktatási államtitkár, Szakállas Zsolt tartományi oktatási titkár, Sárközi István, a Magyar Nemzeti Tanács Végrehajtó Bizottságának az elnöke, Josip Ivanović, a Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar megbízott dékánja, Szilasi Péter Tamás, az Edutus Egyetem Vállalati és Nemzetközi Kapcsolatok igazgatója, Námesztovszki Zsolt, a szerbiai WRO koordinátora, főszervezője, valamint Faragó Attila, a verseny főbírája intézett biztató és bátorító szavakat.

A rendezvényen – amelyen a versenyzők többsége vajdasági magyar diák – köszöntötték továbbá Fremond Árpádot, az MNT elnökét, Farkas Imrét, a szabadkai magyar főkonzulátus külgazdasági attaséját, Puskás Jánost, a Vajdasági Pedagógiai Intézet igazgatóját, Újvári Zsombor parlamenti képviselőt, Rigó Pál Zsófiát, az MNT alelnökét, Pintér Krekity Valériát, az MTTK dékánhelyettesét, Halasi Ágnes tanügyi tanácsost, Lulić Emilt, az MNT hivatalvezetőjét, valamint Lukács Csabát, a versenyt támogató OTP helyi igazgatóját.

Lukács Melinda felvételei

Lukács Melinda felvételei

Námesztovszki Zsolt elmondása szerint, egy ilyen nagyszabású verseny lebonyolításához kulcsfontosságúak a támogatások és a segítségek, hiszen a háttérben is csapatmunka folyik:

– Szeretnénk megköszönni elsődlegesen az MNT-nek, hogy támogatja ezt a kezdeményezést, úgy az eszközbeszerzés, mint az utazások terén is, de hálával tartozunk a magyarországi Edutus Egyetemnek is, amiért a kezdetektől fogva segítik a munkánkat, a szervezés és a lebonyolítás terén is, valamint bírókkal is kisegít bennünket, hiszen a rendezvényen harminc bíró figyeli a versenyzőket. Nagy segítségünkre vannak az önkéntesek is, akik a Szabadkai Műszaki Szakfőiskoláról, a szabadkai Közgazdasági Karról, és az MTTK-ról érkeztek – emelte ki Námesztovszki Zsolt, aki a verseny fejlődéséről is szólt.

– Tavaly negyven csapatunk volt, ezt az idei évre sikerült megduplázni. Nyolcvankét csapat regisztrált, ez pedig azt jelenti, hogy mindegyik kategóriában jogunk van kiküldeni győztes csapatokat a világversenyre, amelyet Panamavárosban tartanak meg. Két kategóriát hirdettünk meg, a Robomissiont és a Future Innovaterst. A Robomission során két percük van a robotoknak, hogy minél több pontot szerezzenek, és minél idősebb korosztályú versenyzőkről van szó, annál összetettebb építési és programozási feladatot kell megoldaniuk. A Future Innovatersben pedig a gyerekek a saját projektumukat prezentálhatják. Minden évben a szabályok valamelyest a világdöntőt szervező országhoz kapcsolódnak, így a versenyzők idén Panama jellegzetességeivel is foglalkoznak. A legfontosabb persze mégiscsak az, hogy a gyerekek programoznak, robotokat építenek, fejlesztik a digitális kompetenciájukat, csapatban dolgoznak, problémákat oldanak meg, gyakorolják az angol nyelven történő kommunikációt és így tovább – hallottuk Námesztovszki Zsolttól.

Sárközi István, az MNT Végrehajtó Bizottságának elnöke gratulált a rendezvényhez:

– Szívből gratulálunk a szervezőknek eme innovatív rendezvény megszervezéséhez, amely élen jár abban, hogy felkeltse az érdeklődést a természettudományok iránt. Az MNT a továbbiakban is igyekszik mindent megtenni annak érdekében, hogy a jövőben is támogassa a versenyt, a felkészülés pillanatától a döntőig. Bízunk benne, hogy intenzív fejlődés jellemzi majd az következő éveket is – mondta Sárközi István.

Vicsek Annamária, az oktatási minisztérium államtitkára azt hangsúlyozta, hogy a verseny a diákok fejlődését szolgálja:

– Fontosnak tartom azt, hogy a gyerekek kapnak egy olyan pluszt a kötelező oktatáshoz kapcsolódóan, amik nem kifejezetten a tantárgyakhoz kötődnek, viszont nagy mértékben hozzájárulnak a tanulási képességek fejlődéséhez, a mind jobb eredmény eléréshez, ami tetten is érhető azokon a gyerekeken, akik már huzamosabb ideje foglalkoznak a robotok tervezésével, megépítésével és működtetésével. Oktatási államtitkárként a kezdetétől fogva követem, nem csupán a WRO-t, hanem mindent, ami a Lego robotika versenyekkel kapcsolatos, beleértve az Educup, egyéb versenyek, találkozók, táborok, szervezését és lebonyolítását. Nagy örömmel segítem a rendezvényt, Pásztor István fővédnök engem bízott meg azzal a megtisztelő feladattal, hogy kísérjem, kövessem, segítsem a versenyt. Rengeteget számít az, hogy az MNT támogatja ezt a kezdeményezést, de az is, hogy évről évre egyre több cég és magánvállalkozó is pénzbelileg hozzájárul a verseny fejlődéséhez, hiszen egy összetett rendezvényről van szó. Az elkövetkező évekre is vannak már terveink – hallottuk Vicsek Annamáriától.

Szilasi Péter Tamás, az Edutus Egyetem Vállalati és Nemzetközi Kapcsolatok igazgatója, a verseny létrehozásáról szólt:

– Amikor 2019-ben Magyarországon volt a WRO világdöntője, akkor úgy döntött az egyetem, hogy kiterjeszti ezt a tevékenységet. Akkor már hét év tapasztalatunk volt, és arra gondoltuk, hogy ebben a közép-európai régióban is létrehozhatunk egy olyan nemzetközi hálózatot, amelyben együttműködhetünk. A WRO hálózat megközelítőleg száz országot foglal magába, ezen belül az Edutus Egyetem által segített országcsoport tizenkét országot tartalmaz, ha úgy nézzük, az együttműködési hálózat jelentős részét. Tíz év után nem csoda, hogy a tizenkét ország közül Magyarországon van a legtöbb csapat, de rögtön Szerbia áll mögöttünk, épp csak néhány csapattal lemaradva. Habár ez a verseny egy magyar kezdeményezés, az MNT részéről intenzíven támogatott, mégis fontosnak tartjuk hangsúlyozni, hogy nem vajdasági, nem magyar, hanem szerbiai szintű megmérettetésről van szó. Azon dolgozunk, hogy jövőre akár regionális versenyeket is lehessen megtartani. Mi már a következő éveken gondolkodunk, és szerintem ebben nagyon jó partnerek mind az oktatási minisztérium, mind az MNT, mind pedig az MTTK – fejtette ki Szilasi Péter Tamás.

A versenyen jelen volt Vörös Csaba informatikus, a topolyai Coder Club vezetője is, aki már több ízben vezetett informatikai képzéseket a VM4K-ban. Két csapata tavaly a világbajnokságon vehetett részt:

– Amióta megtartják ezt a versenyt, azóta részt is veszünk rajta. Tavaly két csapattal indultunk, junior és szenior kategóriában. Nagy Alfréd kollégám vezette a nagyobbak csapatát, és mindkét csapatunk első helyezést ért el, ami egy kiugró eredmény. Ennek köszönhetően tavaly Dortmundban, a világbajnokságon képviselhettük a klubot, a városunkat, az országunkat és ez egy hatalmas élmény volt. Több ezer versenyzővel lehettünk együtt, a világ minden tájáról. A verseny három napig tartott, és sok kihívást tartogatott. Az első nap a gyakorlásé, az ismerkedésé volt, a második napon már teljesíteni kellett bizonyos feladatsort, de a harmadik nap volt a legnehezebb. A világbajnokságon van ún. meglepetésszabály is, ami ott derül ki a helyszínen. A verseny végkimenetelében mérvadó az, hogy mely csapat tud azonnal jobban teljesíteni, megoldani egy meglepetésszabályt – tudtuk meg Vörös Csabától.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás