2024. december 22., vasárnap

Színvonalas oktatás

Befejeződött az Orvostudományi Kar új épületének első építési szakasza

Dr. Zoran Milošević tartományi felsőoktatási titkár az Újvidéki Egyetem Orvostudományi Karának 61. évfordulója alkalmából tegnap ellátogatott a felsőoktatási intézménybe. A titkár megtekintette a kar új szárnyát, melynek munkálatait tavaly márciusban kezdték. Az építkezés három szakaszból áll, az épületet a következő tanévben adják át. A munkálatokat a kar saját forrásaiból finanszírozza a tartományi kormány támogatásával. Az építkezés első szakaszába a tartományi kormány 60 millió dinárt fektetett be.

Az intézmény 61. évfordulója alkalmából szervezett ünnepségen Snežana Brkić, az Orvostudományi Kar dékánja köszöntötte az egybegyűlteket.

– Ez számunkra jelentős nap. A tartományi kormány segítségével sikerül bővíteni a kapacitásainkat. Az új épületben új tantermeket, korszerűen felszerelt laboratóriumokat alakítunk ki. A két épületet egy zárt folyosó fogja összekötni. Jelenleg 5000 egyetemi hallgató jár a karra, a legnagyobb gondott a hely hiánya okozza. Célunk, hogy minél több itteni és külföldi diák döntsön az újvidéki intézmény mellett. Az új épületben a jelenleginél színvonalasabb oktatást nyújthatunk – emelte ki a dékán, aki hozzátette, a diákok a kétszintes új épületszárnyban a legmodernebb feltételek mellett hallgathatják az órákat.

Zoran Milošević szerint az ilyen, illetve az ehhez hasonló beruházások regionális szempontból is jelentősek.

– Az elmúlt négy évben is jelentős összegekkel támogattuk a kórházak és a klinikai központhoz tartozó épületek felújítását, tatarozását. A jelenlegi krízishelyzetben az egészségügy, az emberek gyógyítása még nagyobb figyelmet kap. Annak érdekében, hogy a fiatalok folytathassák karrierjüket, folyamatosan a lehető legkedvezőbb környezet megteremtésén dolgozunk – mondta a titkár. Kiemelte, legfőbb feladatunk lesz a hallgatók ösztönzése arra, hogy jól képzett és hozzáértő orvosokká, illetve kutatókká váljanak a következő években.

– Szeretném hangsúlyozni az egészségügy oktatásának fontosságát. Az alapképzés és a különböző specializációk révén jól képzett szakorvosok kerülnek ki ebből az intézményből, akik segítségével szembenézhetünk a nehéz kihívásokkal. A létesítménybe történő beruházás befektetés a jövőre nézve, valamint az oktatási és a tudományos folyamat minőségére is hatással van – tette hozzá Milošević.

A tartományi titkár kijelentette, az egészségügybe történő beruházások nem állnak le.

– A tartományi kormány már 8,4 millió dinárt különített el a Fogászati Klinika műszaki dokumentációjának elkészítésére, 67,5 millió dinárt pedig a Gyerekkórház számára – jegyezte meg.

Az ünnepségen részt vett Miloš Vučević, Újvidék polgármestere és Verica Lazić, Szerbia elnökének szociális és egészségügyi kérdéskörrel megbízott tanácsadója is.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás