2024. december 22., vasárnap

A matematika teszt nehezebb volt

Csütörtökön országszerte 67 ezer nyolcadikos tett záróvizsgát matematikából, azonban pénteken még hátra van a választott tantárgy tesztlapjainak a kitöltése.

Az eddigi tapasztalatokról Szabó Gábort, a csantavéri Hunyadi János Általános Iskola igazgatóját kérdeztük, aki elmondta, hogy intézményükben 52 végzős tanuló töltötte ki a feladatlapokat.

– A nyolcadikosok szerint a matematikateszt nehezebb volt az anyanyelvihez képest, ellenben mégsem érezték azt, hogy megoldhatatlanok lettek volna a feladatok. Az eddigi tapasztalataink alapján minden évben e tantárgy okozza a legnagyobb fejtörést a diákoknak, ami jelen esetben is beigazolódott, hiszen lényegesen többen maradtak bent a tornateremben egészen a csengetésig, mint az anyanyelvi teszt kitöltése esetében. Ugyanakkor elmondható, hogy szerdán és csütörtökön is minden zökkenőmentesen zajlott, minden diák megjelent a záróvizsgán, és mindenki igyekezett a tőle telhető legjobbat nyújtani – nyilatkozta az igazgató.

A csantavéri Hunyadi János Általános Iskola (Molnár Edvárd felvétele)

A csantavéri Hunyadi János Általános Iskola (Molnár Edvárd felvétele)

A kisérettségi előzetes eredményeit 25-én, vasárnap tekinthetik meg a tanulók a mojasrednjaskola.gov.rs oldalon, míg a végleges eredményeket e hó 28-án, szerdán teszik közzé.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: Halász Gyula felvétele