2024. szeptember 12., csütörtök

Fontos a kisebbségi akcióterv megvalósítása

Suzana Paunović, az emberi és kisebbségjogi iroda igazgatónője tegnapi kijelentése szerint Szerbia a nemzeti kisebbségi jogok megvalósításával foglalkozó akciótervének elfogadásával arra kötelezte magát, hogy intézményesített és törvényes keretek között fejlessze az emberi és kisebbségi jogok és szabadság védelmét.

Paunović az akcióterv megvalósítását figyelemmel kísérő módszertan bemutatása céljából összehívott ülésen kiemelte, az akcióterv kidolgozásakor különös tekintettel a nemzeti tanácsok javaslatait vették figyelembe, de ugyanezen tanácsok munkájára számítanak majd a jövőben az akcióterv gyakorlati megvalósításakor is.
Mint ismeretes, a nemzeti kisebbségi jogok megvalósításának akciótervét még 2016. március 3-án fogadták el, amikor meghatározták, hogy annak valóra váltását a Nemzeti Kisebbségi Tanács kíséri majd figyelemmel.

Az akcióterv végrehajtását felügyelő és eredményeit értékelő ülést az EU támogatásával az emberi és kisebbségjogi iroda szervezte meg.