Dežela, te csodás!

Szlovénia köszöni, de minden nehézség ellenére továbbra is jól érzi magát. Legalábbis ezt sikerült leszűrnöm alig néhány napos ott-tartózkodásom ideje alatt. Igaz, talán egy csöppet mindig is elfogult voltam a kicsi, egykori jugoszláv tagköztársaság szépségei és lakosai iránt, s már harminc évvel ezelőtt, egy huzamosabb ott-tartózkodásom ideje alatt belopta magát a szívembe azzal, hogy ott mennyire megfér egymás mellett a múlt és a hagyományok ápolása a korszerű, gyakorlatias polgári szemlélettel, művészeti irányzatokkal és technológiával. Az egykori jugoszláv térség többi részegységében ellenben a politikum és az átlagpolgárok is szinte görcsös, olykor beteges módon képtelenek kilépni a közel- vagy a távolabbi múltban történtek életveszélyes ingoványából. Három évtizeddel ezelőtt az egyik utolsó köztársasági munkaakciók egyikén volt szerencsém egy hónapot ott tölteni, s amíg a többi, akkor még jugoszláv tagköztársaságban megrendezett akción még az „önigazgatási szocializmus” vívmányainak” az ecsetelésével traktáltak minket kötelező zászlófelvonással, szemlével és hazafias dalokkal, addig Szlovéniában már az alapvető emberi jogok betartásának és a civil társadalomnak a fontosságára igyekeztek felhívni a figyelmünket, külön hangsúlyozva a környezetvédelem lényegességét.

A szlovénok egyébként nagyon ügyelnek környezetük tisztaságára, így nem is csoda, hogy akármerre is mentünk, nem igazán lehetett találni szemetet, eldobott cigicsikkeket az utcákon és az egyébként irigylésreméltóan jó minőségű utak mellett, a főváros Ljubljana régi városnegyedében pedig még a szabad ég alatt is tilos a dohányzás. A szlovének egyébként dolgosak, tisztességesek s szívélyesek, a külföldiekkel szemben viszont egy kicsit tartózkodóak, az idősebbek még beszélik a régi nagy Jugoszláviában őshonos szerb és horvát nyelvet, de nem szívesen váltanak át rájuk, kiválóan beszélnek viszont németül és angolul, így jómagam is inkább ez utóbbi nyelven kommunikáltam velük.

Az ország gasztronómiája megérdemelne egy külön fejezetet, mert isteni ételeik vannak. A pizzájukat meg kell dicsérnem, mert még nem láttam és ettem ennyire hatalmas adagot, ennyire gazdag, különböző fajta, finomabbnál finomabb feltéttel. Az ételárak a következők: a levesek 3-4 euróba kerülnek (az erdei gombalevest kötelező kipróbálni), a különböző sültek ára 10–20 euró között mozog. Az éttermekben, szórakozóhelyeken a kávé 2,5-3 eurót kóstál, az üdítőért és az alkoholos italokért 2–4 eurót kérnek.

A Titelprevoz által szervezett szlovéniai villámlátogatásunk első állomása a Postojnai-cseppkőbarlang volt. A Ljubljanától 44 kilométerre lévő látványosság Szlovénia ez idáig leghosszabb ismert karsztvidéki és Európa leglátogatottabb cseppkőbarlangja. A barlang belsejében 3-3,5 km hosszú szakaszon kisvasút viszi a látogatókat a gyönyörűen kivilágított alagutakon és cseppkövekkel átszőtt barlangtermeken keresztül, a barlang legszebb részének 1,5 kilométeres szakaszát a Nagy-hegy (Kálvária), a Szép barlangok, Orosz híd és a Koncertterem között gyalogosan tekinthetik meg a kíváncsi látogatók. Ez utóbbiban időnként koncerteket és karácsonyi betlehemezéseket is tartanak. A barlangot a 19. század elején kezdték el feltárni, s a nagyon szimpatikus szlovén idegenvezetőnk érdekességként arra is felhívta a figyelmünket, hogy a barlangban a londoninál két évvel előbb vezették be az áramot, valamint a földalatti vasutat, mint Londonban. A vasutat viccesen Szlovénia egyetlenegy metrójának nevezik a helyiek. A barlang az állam tulajdona, de egy magánvállalkozó bérli. A bejáratánál lévő kirakodóvásár árusai szinte mindent elkövetnek, hogy a drága (26–40 eurós) belépőjegy kifizetése mellett még egy kis pénzt bezsebeljenek a turistáktól. Az elmaradhatatlan hűtőmágnesek, képeslapok mellett kristályokat, cseppköveket, ezekből készült emléktárgyakat, nyakékeket, karkötőket, plüssből készült vakgőtéket (e barlangban is élő, emberhalnak és szlovéniai sárkánynak is nevezett, különleges hüllőfajt) lehet vásárolni nem kis pénzért, no meg persze üdítőt és harapnivalót is. A számomra legfurcsább az volt, amikor a barlang mélyében lévő varázsországban megtett túra után, a kijáratnál a látogatókról készült fotókat kínálták megvételre 5 euróért. A Postojnai barlang az ilyen üzleti hozzáállás miatt nem lehet a Világörökség része, az úgyszintén szlovén Škocjan-barlangrendszerrel szemben, amelyet 1986-ban vettek föl az UNESCO listájára.

Ha főidényben látogatunk el Postojnára, mindenképpen érdemes megtekinteni a barlang felett tornyosuló Predjama lovagvárat, amelynek különlegessége abban rejlik, hogy a sziklafal egyik nyílásához építették, vagyis a vár mögött hatalmas barlangrendszer rejlik.

Postojna után Bled felé vettük az irányt. A Júliai-Alpok lábánál lévő, közkedvelt üdülőközpont fő attrakciója az itt lévő tó, a közepén lévő szigettel s Nagyboldogasszony-templommal. A szigetről gyakran hallani harangzengést, mivel a hiedelem szerint ha hithű római katolikusként háromszor megkongatjuk a harangot, akkor minden kívánságunk teljesül. Gondolom, mondani sem kell, hogy a gondolával való hajókázás a tó és a sziget között sem vatikáni valutába kerül, hanem 20 euróba, s persze a harang megkongatásáért is a zsebünkbe kell nyúlni. A sziget templomához egyébként 99 lépcső vezet fel. Esküvőkor a hagyomány szerint a vőlegény által vezetett menyasszonynak az úton csendben kell vonulnia, és az a vőlegény számít igazi (szlovén) férfinak, aki az aráját a lépcsőkön a karjában viszi fel. A tó körüli hat kilométeres sétány közkedvelt helye az amatőr festőknek, akik csoportokba verődve békésen festegetnek a tó partján. Utazásunk utolsó állomásaként Ljubljanát is meglátogattuk, amely szerencsére egyáltalán nem hasonlít fővárosra. Az utcáin sétálva és a viszonylag szürke Köztársaság teret, a kormányzati és múzeumnegyedet elhagyva egy élhető, emberbarát tündérváros tárul elénk a Trubarjeva keskenyen kanyargó utcájával, a legnagyobb szlovén költőről elnevezett Prešern térrel, a Ljubjanka folyón átívelő Sárkány-híddal és a folyó túloldalán lévő szórakozóhelyek negyedével.