Talán emlékeznek még nemrég publikált, hatalmas vihart kavart cikkemre, amelyben többek között beszámoltam annak a harminc lilaakác facsemetének a sorsáról. Hogy ugyanis a harminc közül huszonhetet kitördeltek a fanyüvő utcai huligánok.
Az ilyen is ehhez hasonló barbár cselekedeteknek, úgy látszik, befellegzett.
Falvainkban, városainkban megalakult a helybéli rendfenntartóknak ama szervezete, amit egyszerűen kommunális rendőrségnek neveztek el.
Feladatkörükbe tartozik, többek között a környezetvédelem is. Felügyelnek a füves területek sérthetetlenségére – fűre lépni tilos! –, a frissen ültetett facsemeték épségének és egészségének zavartalan fejlődésére – ezeket derékba törni tilos! –, s ugyancsak tilos a háztartási szemetet az emeletekről ledobálni, mert akiket a felsoroltakon rajtakapnak, azokat ezentúl figyelmeztetni, súlyosabb elkövetések esetén pedig büntetni fogják.
Ezek az új alakulatok egyenruhájukról lesznek felismerhetők, annál inkább, mert az utcákat járják, lőfegyvert nem hordanak, gumibotot azonban igen.
Örülök, hogy létrehozták ezt a szervezetet, nagyobb biztonságérzettel lépek ki az utcára, mint eddig. A sugárutakon, de még a legeldugottabb szurdokokban se köpködhet mindenki úgy, ahogy a kedve diktálja, tisztább lesz a járda az iskolák környékén, a falszomszédaim halkabbra fogják a hangjukat, a parkok padjain nem lesz annyi füldugó a szerelmes párok fülében, tehát reménykedhetünk egy élhetőbb világ és környezet kialakulásában.
De ennek az intézkedésnek van egy másik hozadéka is. A kommunális rendőrség alakulatainak létrehozásával, beindításával csökkenni fog, illetve máris csökken a munkanélküliség. Igaz, az egyenruhát, a bakancsot meg a gumibotot nem az égből dobálják le a részükre, pénzt kell kiadni értük, valószínűleg községi büdzséből, de ami elvész a réven, megtérül a vámon. Nyugodtabbak lesznek álmaink, csöndesebbek az éjszakáink, tisztábbak a főtereink, üdébbek a gyepszőnyegeink.
És még valami!
Most a klasszikus rendőr- és csendőralakulataink teljes erőbevetéssel fókuszálhatnak azokra a pontokra, amelyek fejlődésünk és országunk tekintélyének, külföldi megítélésének kerékkötői, ködfoltjai voltak. Például a kábítószer-csempészet felgöngyölítésére, a maffiózó bandák lefülelésére és így tovább.
No meg annak a rejtekhelynek a felkutatására, amelyet a rendőrség eddig egyéb elfoglaltsága miatt képtelen volt bevilágítani. (Gondolok itt a Mladić-rejtélyre...)
Végül is tehát nem csupán a nyilvános fanyüvők végnapjai virradtak ránk.
