Május 17-e és 24-e között Magyarkanizsán, a Lupus Szállodában szervezte meg a Vajdasági Magyar Diákszövetség a Meet my Neighbour, azaz Ismerd meg a szomszédod elnevezésű konfliktuskezelő képzést. Az egyhetes tréningre tíz országból érkeztek részvevők: négy délkelet-európai, illetve hat európai uniós országból, összesen 24-en, így ezáltal több mint 150 millió embert képviseltek.
Saláta Zoltán, a VaMaDiSz elnöke elmondta, egyéves munka áll mögöttük, a szegedi partnerszervezettel, a Yopa-val közösen dolgoztak a programon, a VaMaDiSz pedig a képzés lebonyolítója.
– A Fiatalok lendületben (Youth in Action) program keretében valósult meg a képzés, de támogatóink közé kell sorolnom az Európai Ifjúsági Alapítványt is. A 24 részvevőt négy képző irányítja, fejleszti, ők Magyarországról, Lengyelországból, Macedóniából és Szerbiából érkeztek. Értelemszerűen, a sok különféle nemzet miatt, a tréning angolul folyik. Hozzá kell azonban tennem, hogy nagyon vendégszeretőek voltak a helyiek a szállodában és az étteremben is, így most világhírűvé válnak a szolgáltatásaik. Azonban a polgároknak is meg kell köszönnöm a szívélyességet. A részvevőknek különböző feladataik voltak, ezekben szívesen vettek részt a polgárok, és nagyon nyitottak voltak az önkormányzatnál és a civil szervezeteknél is – mondta Saláta.
Kónya Oszkár képző szerint ez az egy hét rövid idő ahhoz, hogy a fiatalok megtanulják kezelni a konfliktusokat, viszont elegendő idő ahhoz, hogy közelebb kerüljenek a probléma megismeréséhez, önmaguk megismeréséhez, illetve kedvet kapjanak a további képzésekhez.
– Mindannyian úgy gondoljuk, hogy nincsenek előítéleteink, nem hiszünk a sztereotípiákban. Azután természetesen kiderül, hogy ez egyáltalán nem így van. Az egy hét alatt két nagyobb gyakorlatot végeztünk el a részvevőkkel. Fiatalokat, időseket kérdeztünk meg arról, hogyan élnek Kanizsán, vannak-e etnikumok közötti konfliktusok, hiszen a más országból érkezőknek másfajta percepciójuk van arról, hogy mi hogyan működik a mindennapokban. A második gyakorlat a fiatalokat érintette, arról kérdeztük őket, hogy mennyire aktívak Kanizsán, döntéseik, véleményük hatással van-e a társadalom alakulására, az önkormányzatban meghallgatják-e őket. Rendkívül érdekes, fontos tapasztalatokat gyűjtöttek – magyarázta Oszkár.
Máthé Szabolcs, a romániai Országos Magyar Diákszövetségtől érkezett a képzésre. Mint elmondta, kellemesen csalódott, hiszen egyrészt nagyon kevés az ilyen jellegű tréning, amely konfliktuskezelés menedzsmenttel foglalkozna, másrészt rendkívül felkészült képzőkkel találkozott.
– Nagyon jól éreztem magam, gyönyörű környezetben voltunk, nagyon tetszik Magyarkanizsa, de Palics és Szabadka is, ahol kirándulni voltunk. Konkrét dolgokat hallottam, amelyek kézzel foghatók – mondta Szabolcs.
Valeria Zincone olaszországi részvevő. Másodszor jár Vajdaságban, és mint elmondta, a szívébe zárta az embereket és a környezetet is. Valeria közölte, helyi szinten a roma kisebbséggel vannak a legnagyobb gondok. A iskoláztatásukkal, a konfliktusokkal, amelyek ugyan nem mindennaposak, de folyamatosan érezhetők.
A VaMaDiSz hamarosan sort kerít egy hasonló tematikájú képzésre, amelyre négy országból érkeznek részvevők. Új csapattal, kevesebb képzővel, de hasonló komolysággal fognak majd hozzá a munkához június utolsó hetében. A részvevőknek nem kell kötelezően civil szervezetet képviselniük, ajánlólevél viszont szükséges. Az érdeklődők jelentkezhetnek a VaMaDiSz szabadkai irodájában, a 024/ 523-965-ös telefonszámon.