A titok a szívben van

A lecsó eredete legalább annyira vitatott, mint a világkerekség legnehezebb kérdésére válaszolni, ami problematikaként azt veti fel, hogy mi is volt előbb: a tyúk vagy a tojás? Mert vannak, akik amellett kardoskodnak, hogy igazi magyar étel, mások pedig balkáni eredetet tulajdonítanak neki. Mégis ami igaz, hogy XX. századi ételklasszikusként tartják számon mint a magyar gasztronómia alappillére. A lecsó zöldségragu, tulajdonképpen egyfajta paradicsom-paprika „pörkölt”. Krúdy Gyula szerint nyáron paprikát és paradicsomot, télen azonban lecsót kell enni. Ugyanakkor Fehér Béla író szerint a lecsó a magyar gasztronómia mezítlábas gyalogosa. Ő egyébként a Lecsó című, a Magvető kiadónál megjelent regényében következően ír a mennyei étekről:
„Egyébként már maga az őrölt fűszerpaprika is megosztja a lecsóbarátokat. Van, aki szerint szükséges, mások szerint felesleges, kesernyéssé teszi a lecsót. Ismerek olyat, aki borssal fűszerez, tejföllel sűrít, és vannak megszállottak, akik péppé főzik a lecsót, aztán kezdik a munkát elölről, és ez a sűrű esszencia képezi majd a lecsó alapját. Ősi magyar étel, mondják rá. Pedig nem az. Döbbenten látom, hogy A magyar nyelv történeti-etimológiai szótára szerint a lecsó szó nyomtatásban 1940-ben jelent meg először. Utóbb fedeztem fel, hogy az Új Idők 1931-es receptkönyvében már szerepel! A szótár szerint hangutánzó, talán a locsog szó családjába tartozik. Ha az ember kicsit utánanéz, hamar kiderül, hogy bizonyos vidékeken a lecsedék konyhai hulladékot jelent, a lecses, lecskes puhát, nedvdúsat, a lecsma pedig lottyadtat. Talán itt kell keresni a lecsó szó forrásvidékét”.
Egyébként teljesen lényegtelen honnan is származik ez az isteni étek, ami biztos, hogy szűkebb pátriánkban, Oromon, a magyarkanizsai községhez tartozó településen a polgárok évről évre leróják tiszteletüket a lecsó oltára előtt, vagyis a közös öröm, a lecsókészítés kedvéért benépesül az oromi szélmalom közvetlen környéke. A Varázsfalatok Egyesület és a VMSZ helyi szervezete bábáskodásával a lecsófesztiválon arra figyel, hogy kiderüljön, az adott évben ki készíti a legfinomabb lecsót.
Az idén 17 csapat nevezett be a megmérettetésre, s volt, aki tárcsán, mások pedig bográcsban láttak neki a csemege elkészítésének, amit háromtagú zsűri bírált el. De hogyan is készül a lecsó? Természetesen ahány szakács, annyi recept. Vér János, az idei lecsófesztivál egyik zsűri tagja, a „Lecsókirály” a jelenlévőknek elmondta, hogy ő nem főzi, hanem süti a lecsót.
– Először egy tárcsalap kell, s tíz személyre megsütök fél kiló füstölt szalonnát, egy kiló hagymát szárára vágva megpirítom a szalonna zsírjában, amikor ez jól megpirult, akkor belehelyezem az egy kiló paprikát és azt is egy kicsit megpirítom, hogy sült íze legyen – ecsetelte, s elmondta azt is, hogy miután ezek jól megsülnek, akkor a paradicsom következik, amit ő sohasem hámoz meg, hanem ehelyett picire, körülbelül egy centisre összevág, s olyan 80–90 százalékosra készíti el a lecsót, amibe ezután tíz tojást beleüt, s ez így tíz személyre biztosan elég lesz. Vér elmondta azt is, hogy az elbírálás során először szemmel megnézik, milyen a kinézete, utána az állagát vizsgálják. Vele szemben az oromi Dobó Zoltán füstölt hússal falusi házi lecsót készített a rendezvény meghívott vendégeinek.
– Nem igazi lecsó ez a lecsó, de mi falun, ezt hússal szeretjük. Több hússal és kevesebb zöldséggel – mesélte, s azt is elmondta, hogy hagymát, paprikát és paradicsomot főzött bele, s egy pici tarhonyát is adott hozzá, de megjegyezte, hogy szíve szerint még ezt sem tett volna bele.
– Szerintem nem kell túlfőzni semmilyen zöldségfélét, akkor az igazi, azután pedig ahogyan sikerül! A titok a szívben van – jegyezte meg mosolyogva.