Véget ért Ferenc pápa háromnapos romániai látogatása. Vasárnap az erdélyi Balázsfalván egy szentmise keretében boldoggá avatott hét román vértanú görögkatolikus püspököt, valamint felkeresett egy c...
Külföld
A német Kereszténydemokrata Unió (CDU) és a bajor testvérpárt Keresztényszociális Unió (CSU) folytatni kívánja a kormányzást a Német Szociáldemokrata Párttal (SPD) - közölték a pártszövetség vezetői ma, miután az SPD elnöke bejelentette távozását. Angela Merkel kancellár is a kormányzás folytatása mellett foglalt állást.
A Szovjetunió és a náci Németország 1939-ben kötötte meg a Molotov-Ribbentrop-paktum néven elhíresült meg nem támadási szerződést. A külügyminiszterek, Vjacseszlav Molotov és Joachim von Ribbentrop által aláírt szerződéshez csatolt titkos záradék rendelkezik a két ország érdekszférájának felosztásáról Európa keleti térségeiben, a Baltikumtól a Fekete-tengerig.
A helyi rendőrség január óta dolgozott az elefántcsontcsempész-hálózat leleplezésén. A csempészek egyebek mellett Nigériából szállították az elefántagyarakat Kínába.
A kelet-afrikai ország ezzel a kontinens más országaihoz, egyebek mellett Ruandához és Kenyához csatlakozott, ahol már fellépnek a környezetszennyező műanyagtermékekkel szemben. Tanzániában a törvényt megszegő gyártókra maximálisan 400 ezer dolláros (116 millió forintos) büntetést vagy kétéves börtönt lehet kiszabni.
Az összesen 140 millió köbméternyi cseppfolyósított földgáz első, 90 millió köbméteres szállítmánya már megérkezett az Athéntól nyugatra fekvő Mégara-öbölben található LNG-kikötőbe. Innen a földgáz a két országot összekötő vertikális gázfolyosón jut el Bulgáriába.