Miközben még mindig holtesteket emelnek ki a Viktória-tóból, és sok embert továbbra is keresnek a tanzániai kompbaleset után, a kelet-afrikai ország elnöke mindenkit nyugalomra szólított.
Külföld
Törökország és Oroszország megállapodott az északnyugat-szíriai Idlíb tartományban létrehozandó demilitarizált ütközőövezet határairól - közölte pénteken a török védelmi minisztérium az MTI szerint.
2016 óta egyre erősödik a gyilkos bohóc trend az Egyesült Királyságban. Egyre több az ilyen ügy, de szerencsére egyelőre csak ijesztgetésre használják, bántani még senkit nem bántottak.
A német kormánypártok vezetői a szociáldemokraták kezdeményezésére újratárgyalják a szövetségi alkotmányvédelmi hivatal (BfV) elnökének áthelyezéséről kötött megállapodásukat - jelentették be pénteken Berlinben.
A kolumbiai rendőrég bezárta a medellíni Pablo Escobar-múzeumot, amely a drogbáró életét mutatja be, mivel az üzemeltetők nem rendelkeznek a szükséges engedéllyel - közölték csütörtökön a helyi hatóságok.
Izrael és Oroszország katonai illetékesei az együttműködés fejlesztéséről tárgyaltak Moszkvában, ahol az izraeli fél átadta az orosz kémrepülő hétfői lelövésével végződött incidenst érintő álláspontját alátámasztó bizonyítékait - jelentette a Jediót Ahronót című újság honlapja, a ynet pénteken.