Lelőttek keddre virradóra az északnyugat-szíriai Latakia tartomány közelében, a Földközi-tenger felett egy Il-20 típusú orosz katonai repülőgépet 15 emberrel a fedélzetén. Moszkva szerint a szíriai légvédelem az elkövető, de Izrael hibájából fakad az incidens, míg Jeruzsálem Damaszkuszt okolja a szerencsétlenségért.
Külföld
Öt másodpercenként halt meg egy gyermek tavaly a világon, de az ENSZ kedden kiadott jelentése szerint a legtöbb halálozás megelőzhető lett volna, mivel azokat főként a víz, a higiénia, a táplálkozás és az egészségügyi alapellátás hiánya okozta.
A Frontex európai határ- és partvédelmi ügynökség megerősítését szorgalmazta Giuseppe Conte olasz kormányfő kedden Rómában, a Sebastian Kurz osztrák kancellárral folytatott tárgyalása után.
Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszter (Fotó: MTI)
Kétezer embert elszállítanak a túlzsúfolt leszboszi menekülttáborból a hónap végéig Görögország más részeire - jelentették görög hivatalos források kedden.
A román kormány a kormányőrséget (SPP) hibáztatja azért, hogy Viorica Dancila kormányfő nem találkozhatott hétfő este a repülőtéren a Három Tenger Kezdeményezés (3SI) bukaresti csúcstalálkozójára érkező Jean-Claude Junckerrel.