Az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet Szíriában gyülekező fegyveresei ellen intéztek légitámadást az iraki légierő gépei. A határon túli célpontok elleni támadásra készülő dzsihadista csoport több tagját megölték - közölte csütörtökön az iraki hadsereg.
Külföld
Augusztus 29-ei ülésén dönthet a kormány arról, hogy 2019-től megszünteti-e a társadalmi nemek képzéseket a magyar felsőoktatásban. Jelenleg két magyarországi egyetemen, az ELTE-n és a CEU-n működik genderszak, mindkét helyen mesterszakon képeznek diákokat.
Külföld/Nagyvilág
Aleppó kormányzója: több mint félmillió gyerek folytatja tanulmányait a közelgő iskolaévben a tartományban
Több mint félmillió gyerek folytatja tanulmányait a szíriai kormányerők és orosz szövetségeseik által lassan két éve visszafoglalt Aleppó városban és környékén - közölte csütörtökön Husszein Diáb, az azonos nevű észak-szíriai tartomány kormányzója.
Törökország megerősödve fog kikerülni a mostani pénzügyi válságból - erről Berat Albayrak török pénzügyminiszter beszélt egy csütörtökre összehívott konferencián, melyen összesen 3000 befektető vett részt személyesen vagy élő videókapcsolaton keresztül. A tárcavezető - aki amúgy Erdogan elnök veje - biztosított mindenkit arról, hogy a kormány a pénzügyi ágazat segítségére fog sietni, bár ahogy mondta a török gazdaság kellően erős és stabil alapokon áll ahhoz, hogy képes legyen a pénzpiaci ingadozások feldolgozására.
Csaknem 54 ezer élő vadállatot foglaltak le június óta a hatóságok a kelet-kínai Anhuj tartományban az illegális vadkereskedelem felszámolását célzó nagyszabású akció keretében.
A kínai hatóságok szerint jelentős haladás történt az óriáspanda fajmegőrző programban, az állat veszélyeztetett státusa tovább csökkent.