Sok célt tűzött már ki maga elé az Iszlám Állam (IÁ). Például azt, hogy megváltoztatja az igazságtalannak tartott közel-keleti határokat. Iraki és szíriai területek elfoglalásával ez részben sikerült, bár a világon ezt hivatalosan senki nem ismeri el.
A térségben a többi határ azonban továbbra is változatlan, immár száz esztendeje. A mai Közel-Kelet területi beosztását ugyanis 1916-ban véglegesítették (rajzolták meg) a kor szuperhatalmai: Nagy-Britannia és Franciaország. Lényegében a felbomló, ellenséges Oszmán Birodalom – Afrikán kívüli – megszállt arab részeit osztották fel titokban egymás között.
A határok kijelölésével megbízott brit Sir Mark Sykes és a francia François Georges-Picot közreműködésével elkészült térkép elfogadásának centenáriuma épp tegnap volt. A brit–francia megállapodás, amelyet a két diplomata neve után Sykes–Picot-paktumnak neveznek, biztosított volna némi területeket Oroszországnak és Olaszországnak is, de az utóbbi két hatalom végül hoppon maradt. A legfontosabb kérdésekben Péterváron született döntés, amelyet olykor Sykes–Picot–Szazanov-egyezményként emlegetnek, utalva az orosz külügyminiszterre is, akinek elnökletével tanácskoztak (osztozkodtak) a szakértők.
Röviddel az 1917-es erőszakos bolsevik hatalomátvétel (vagyis a cári csendestárs bukása) után Moszkva azonban nyilvánosan leleplezte az imperialisták gyalázatos mesterkedését. A titkos alku nagy felháborodást keltett a Közel-Keleten. Georg Antonius, neves arab történész „megrázó dokumentum”-nak minősítette az egyezményt, amely szerinte „a kapzsiság és az ostobaság produktuma”.
A kritikák ellenére semmi sem változott. A franciák és az angolok felosztották a zsákmányt. Ez abból állt, hogy korábban nem létező határok meghúzásával saját befolyási övezetekre szabdalták a török birodalom közel-keleti arab térségét. Ráadásul úgy, hogy nem vették figyelembe a kiszemelt területek gazdasági, történelmi viszonyait, sem etnikai összetételét, de még a vallási (síita-szunnita) különbségeit, ellentéteit sem.
Így történhetett meg, hogy a kurdok több országba szóródtak szét, miközben önálló államuk nem lett. És így fordulhatott elő, hogy arab törzseket, s korábban összetartozó kultúrákat választottak, szakítottak el egymástól.
Ám ez nemigen foglalkoztatta a „területrendezőket”, akik gyakorlatiasan, vonalzóval dolgoztak. Ahhoz képest, hogy hibát hibára halmozva szinte rögtönöztek, Sykes és Picot tartós határokat rajzolt. A kezük nyomán létrejött államok máig fennmaradtak, jóllehet az IÁ térhódítása miatt Irak és Szíria „körvonalai” (2014 nyarától) néhol elmosódtak.
Sykes és Picot a vonalzóval tartós konfliktusforrásokat is fakasztott, amelyek később folyamatosan biztosították az ellenségeskedést az egész régióban, ahol helyzet jelenleg tragikus. Olyannyira, hogy a kiút sem látszik a száz éve megrajzolt labirintusból.
Talán azért nem, mert a térségben ismét új osztozkodás folyik, amibe már nemcsak a nagyok, hanem a regionális hatalmak, sőt az 1916-ban kisemmizett kurdok is bekapcsolódtak.
