A brit euroszkeptikusok már a függetlenség napjaként ünneplik június 23-át, amikor az EU-ban évtizedek óta különleges státuszt élvező Nagy-Britannia szavazói – történelmi jelentőségű – referendumon nemet mondtak az uniós tagságra. A csekély többség a közösség elhagyását, a Brexitet választotta.
Egy (fontos) ország először döntött a távozás mellett. Ráadásul az EU második legnagyobb gazdasága, s egyik kulcsfontosságú (NATO-tag) katonai hatalma vezényel hátraarcot.
A történtek miatt a szigetország egyre nyugtalanabb és megosztottabb. Közben a kilépés(kampány) fő szószólói sorra háttérbe vonulnak, lelépnek, mert képtelenek kezelni a szájalásukkal előidézett helyzetet.
A Brexit azonban nemcsak őket és országukat, hanem a története legsúlyosabb válságát élő EU-t, sőt az egész világot is érinti. Olyannyira, hogy sokan új korszakot vizionálnak az Uniónak: a pesszimisták összeomlást, az optimisták egy új, megreformált és egyben tartott közösséget. Az utóbbiak leginkább talán azért ragaszkodnak – a hibái és hiányosságai ellenére – az EU-hoz, mert ott a megalakulás óta nem volt háború. A jól működő békerendszer jelentőségét alighanem fölösleges magyarázni.
Ezért a történtek után már másodlagos, mi lesz a szigetországgal, immár sokkal fontosabb, mi történik az Unióval.
HAZUDTAK ÉJJEL-NAPPAL
A szavazás eredménye miatt a recesszió felé csúszó Nagy-Britanniában teljes a zűrzavar, a csalódottság, tanácstalanság, tájékozatlanság és a politikai felfordulás. Még a győztesek sem tudnak őszintén örülni. Kiderült ugyanis, hogy politikusaik – önző érdekből – jól megvezették őket, a média jelentős részének közreműködésével.
A racionális érvek ismertetése vagy a megfelelő tájékoztatás és érdemi vita helyett sokszor hamis ígéretekkel, információkkal árasztották el a lakosságot, amely – felmérések szerint – az európai nemzetek közül a legkevesebbet tudja az EU-ról és annak működéséről. Gyakoriak voltak a riogatások is.
Az EU vergődése, valamint a „vak és süket” uniós politikusok hibái is jócskán hozzájárultak a Brexithez, miként az erősödő populisták, szélsőségesek, demagógok és euroszkeptikusok, akik úgy tesznek, mintha ismernék a megoldást Európa problémáira.
ERŐSÖDŐ SZIRÉNHANGOK
A szavazás óta azonban sorra derül ki az EU-ellenes szólamok tömkelegéről, hogy hazugságok, csúsztatások. Emiatt sokan dühösek, becsapva érzik magukat, félnek a várható gondoktól és az ismeretlentől.
Pedig kilépni „csak” azt jelenti, hogy egy bonyolult kapcsolatrendszert teljesen át kell alakítani. Hogy ebből mi kerekedik ki, még nem tudni.
Ám az jól látszik, hogy máris beköszöntött a politikai, gazdasági és pénzügyi bizonytalanság korszaka. Az sem kétséges, hogy a brit kiválás meggyengíti az EU-t, megváltoztatja (felborítja) annak belső erőviszonyait.
A súlypont még inkább Berlin felé tolódhat el, s Párizs szerepe is jobban felértékelődhet. A német–francia tandemnek mindenestre több lesz a teendője. S amíg meg nem találják a válságból kivezető utat, megnövekszik a NATO stabilizáló szerepe is.
Azok az államok pedig (így Csehország, Dánia, Lengyelország, Magyarország, Svédország), amelyek eddig inkább a szorosabb közösségi kötelékeket elutasító Londonhoz igazodtak, kénytelenek lesznek az új felálláshoz alkalmazkodni. És elővigyázatosak lenni Moszkvával, amely – bár cáfolja – valószínűleg örül a Brexitnek, hiszen hasznot húzhat belőle.
Nagy-Britannia nélkül könnyebb lesz számára az EU politikai-gazdasági befolyásolása. A Kremlből egy ideje már egyébként is erősödő szirénhangok csábítják az érdeklődőket az orosz (birodalmi) irányítású Eurázsiai Gazdasági Szövetségbe, ahol az elcsábultak ugyanúgy elfoglalhatják kijelölt periférikus (kiszolgáltatott) helyüket, ahogyan ezt az EU-ban is megte(he)tték.
A távozás további következményeivel is számolni kell, így az általános szociális, jogi, kül- és biztonságpolitikai zűrzavarral, a (pénz)piacok átrendeződésével, s még temérdek egyéb irányú átalakulással. Olyanokkal is, amelyeknek a (kellemetlen) hatásai még megbecsülhetetlenek.
TERVESINCS KIRÁLYSÁG
Az Egyesült Királyság egyelőre tanácstalan, és tétovázik. Terve sincs a Brexitre. Részben ezért halogatja Brüsszel hivatalos tájékoztatását a távozási szándékáról.
Megteheti, a kilépési nyilatkozattételnek nincs határideje. Ez azt jelenti, hogy egyelőre az évekig tartó tárgyalások sem kezdődhetnek meg a válásról és a további együttműködésről.
Amíg a kilépésről szóló megállapodás nem lép hatályba, Nagy-Britannia az EU teljes jogú tagja marad.
Ha azonban kívülállóként (akár korlátozottan) is hozzá akar férni az Unió piacához, szinte mindent fel kell adnia azokból a remélt előnyökből, amelyekért a leválás mellett döntöttek a szavazók. (Indítékaik közül kiemelkedik a szuverenitás megőrzése és a – szigeten megélhetési migránsoknak tekintett – kelet-európai munkavállalók ellenőrizetlen bevándorlásának megakadályozása.). Ráadásul semmibe nem szólhat bele, mert amint becsukja az EU kapuját, nem vehet részt a közös döntésekben.
KIVÉTELES (EL)BÁNÁSMÓD
Az erőviszonyok alapján már most az EU diktálja a feltételeket, Brüsszel pedig egyre türelmetlenebb és elszántabb. Bár a minapi EU-csúcson az Egyesült Királyságra bízták, hogy mikor jelezze kilépési szándékát, a tagállamok egy része mielőbb tárgyalna, megállapodna és továbblépne. Céljuk az általános bizonytalanság megszűntetése, egyszersmind a közösség működőképességének és problémamegoldó hajlandóságának demonstrálása.
Ha London vonakodik, Brüsszel akár be is keményíthet. A fagyos légkör már adva van ehhez.
Eddigi reakcióikból ítélve a bennmaradók egyetértenek abban, hogy Nagy-Britannia nem számíthat különleges elbánásra. Abban azonban már vita van közöttük, hogy mennyire legyenek kemények vele szemben.
LEHŰTENÉK A FORRÓFEJŰEKET
Brüsszelben sokan arra is ki akarják használni a helyzetet, hogy elvegyék az EU-val ellenkező, elégedetlen országok kedvét az újabb „dezertálástól”. Meg attól is, hogy különleges elbánást, kedvezményeket vagy előnyöket zsaroljanak ki maguknak, miként azt korábban a britek – a bennmaradásért cserébe – többször meg is tehették.
Ezért alighanem példát akarnak statuálni, hogy eloszlassák az Unió jövőjével kapcsolatos aggályokat, s lehűtsék a forrófejűeket, akik egyre eltökéltebbek a közösség bomlasztásában.
Tartva a további tekintélyvesztéstől az EU politikai elitje nyilván demonstrálni akarja, hogy „házon” kívül (sokkal) rosszabb. Ezért aligha hagyja, hogy a britek jól járjanak a kilépéssel.
Abban azonban már komoly ellentétek tapasztalhatók a megosztott és civakodó Unióban, hogy miként akadályozzák meg a közösség további széttöredezését.
A vezető tagállamok – élükön Németországgal és Franciaországgal – az eddiginél sokkal egységesebb szövetséget és szorosabb együttműködést, integrációt (nagyobb központosítást) tartják a megfelelő megoldásnak. Velük ellentétben az „újak”, főként a keleti társországok, az önállóságuk megőrzéséhez ragaszkodnak, s a nemzeti hatáskörök bővítését sürgetik.
EDDIG VOLT
A Brexit tehát jócskán túlmutat Nagy-Britannián, amelynek kilátásba helyezett kilépése egyértelműen az eddig ismert EU végét jelenti. Talán az utolsó figyelmeztetés is az Unió számára, hogy meg kell változnia, ha túl akarja élni a jelenlegi felfordulást.
A brit döntés ugyanakkor megerősítheti a maradék EU-t, ha az a történtek hatására rászánja magát a gyökeres változtatásokra. De gyengítheti is az integrációt, s csökkentheti politikai-gazdasági erejét, súlyát. Sőt meg is rengetheti a közösséget, aminek következtében a német–francia erőközpont köré tömörülő fejlett magországok jobban összezárhatnak, kevésbé törődve a többiekkel.
Igaz, közben Nagy-Britannia is összeomolhat, s a jelenleg még a királyághoz tartozó Skócia visszatérhet az EU-ba. A cél megvalósítása érdekében a skótok már megkezdték a függetlenségi népszavazás előkészítését.
Az EU és az Egyesült Királyság válaszúthoz érkezett. A folytatásban egyik sem lesz már olyan, mint eddig. Még akkor sem, ha netán London meggondolná magát. Merthogy sokan azon agyalnak, miként lehetne „visszacsinálni” a dolgokat. Akár a kilépésig, akár utána.
A visszautat ezért nyitva kell hagyni. Sosem tudni, mikor lehet rá szükség.
