Beta/AP
Aki bekiabált az elnöknek (és ujjal mutat rá): „Maga hazudik.” Joe Wilson dél-karolinai republikánus képviselő a kongresszusban
Tudósítónk jegyzete
Washington, szeptember 11.
Pályafutása egyik legjobb beszédét tartotta meg szerda este a kongresszus mindkét házának rendkívüli ülésén Barack Obama amerikai elnök.
A ritkaságnak számító „egytémás” jelenésre azért volt szükség, mert az egészségbiztosítási reform ellenfelei a nyári szünet alatt szenvedélyes kampányt indítottak, ennek során nemcsak az erőszakos hangnem, sőt viselkedésforma terjedt el, hanem – bizonyos felmérések szerint – többségbe kerültek azok, akik szerint a reformra semmi szükség, vagy legalábbis a jelenlegi tervezet formájában elfogadhatatlan.
Miközben Obama mindent megtesz, hogy saját pozícióját a politikai középen tartsa, és kompromisszumokra törekszik, addig a jobboldal morbid állításokkal próbálja eltávolítani tőle a választók középső rétegét. Hogy mennyire nem a higgadt párbeszéd uralja ma az amerikai politikai színtér nyilvános szegmensét, azt legjobban a kongresszusi beszéd szánalmas epizódja szemlélteti. Miközben az államfő azokat a rossz szándékú híreszteléseket cáfolta, hogy a reform „bürokratikus döntéssel megöli a nagymamát” és ingyenes ellátást kínál az illegális bevándorlóknak, Joe Wilson dél-karolinai republikánus képviselő bekiabált: „Maga hazudik.”
Noha előfordult már, hogy a törvényhozás előtt szónokló elnök egyes mondataira kisebb füttyögés vagy nemtetszést kinyilvánító hurrogás volt a reakció, az még soha nem történt meg, hogy valaki az elnököt félbeszakítva hazugsággal vádolja meg.
Obama megállt egy pillanatra, szúrós pillantást vetett a képviselőre, mutatóujját ráirányította, és higgadtan azt mondta: „Nem, ez hazugság” – hogy tudniillik az illegális bevándorlókat gyógyíttatni akarná a kormány. Aztán folytatta beszédét, mintha mi sem történt volna. Nancy Pelosinak, a képviselőház elnökének, aki az elnök mögött ül ilyen alkalmakkor, leesett az álla, egyenesen tátott szájjal bámulta a pimasz közbeszólást. A beszéd végén Wilson gyorsan távozni próbált, de a Fehér Ház kabinetfőnöke elcsípte, és ezt mondta neki: „Elvárom a bocsánatkérést. Ismeri a telefonszámomat.”
A hívásra még aznap este sor került, mert a Republikánus Párt vezetői felszólították pofátlan kollégájukat, hogy kérjen elnézést az elnöktől. Obama ezt azonnal elfogadta, ám Wilson már másnap úgy nyilatkozott, hogy az elnök viselkedése miatti „spontán kifakadásról” volt szó, vagyis oka volt rá. Wilson feltehetőleg jövő évi kihívójának a malmára hajtotta a vizet: demokrata ellenfelének számlájára másfél nap alatt háromnegyed millió dollár kampányadomány futott be a kirohanás után.
Ismeretes, hogy a brit parlamentben ennél sokkal hangosabb jelenetekre szokott sor kerülni (habár a házirend tiltott szavakat is felsorol), de ott sem vágta még senki a kormányfő képébe, hogy hazudik. És ott természetesen létezik általános egészségbiztosítás, az USA pedig az egyetlen fejlett ország a világon, ahol erre egyszerűen nem létezik alanyi jogosultság, még ha fizet az ember, akkor sem.
A rendszer reformját először még Theodore Roosevelt republikánus elnök javasolta száz évvel ezelőtt, és a harc azóta tart. Obama azt mondja, eltökélte, hogy az utolsó elnök lesz, akinek ezzel kell viaskodnia. Emlékezetes, hogy Bill Clinton is megpróbálkozott vele, tartott is egy kongresszusi beszédet. Rajta kívül az elmúlt 16 évben csak az ifj. Bush szólt a kongresszushoz a rendes évi jelentéseken túl a szeptember 11-ei terrortámadások nyomán.
A félresiklott nyári vita után Obama tisztázni kívánta a legfontosabb kérdéseket. És noha minden egyes vitatott tételben középutas megoldást képvisel, az ellenzéket egyáltalán nem érdekli az annyira áhított kétpárti együttműködés, hanem kizárólag az elnök kudarcának előmozdítása. Mint láttuk, jobboldalon még olyan lelkipásztor is felbukkant, aki „keresztény értékekkel” hangoskodik, ugyanakkor nem tagadja, hogy Barack Obama haláláért imádkozik gyülekezetével együtt.
De melyek azok a legfontosabb reformkérdések, amelyek megvitatása helyett az ellenzék a szenvedélyeket korbácsolja?
Obama egyértelműen leszögezte a reform céljait: a biztosítók senkitől nem tagadhatnák meg a biztosításvásárlást csak azért, mert korábban drágán gyógyítható betegségben szenvedett; senkitől nem vonhatnák meg a már meglevő biztosítást, amikor megbetegszik, megöregszik, elveszíti munkahelyét, vagy munkát cserél; megszűnnének az évi és egész életre vonatkozó biztosítási maximumok; nem lehetne több ezer vagy akár több tízezer dollárt kérni participáció formájában; akinek nincs elég pénze biztosítást vásárolni, annak az állam dotálná azt; a munkaadók kötelesek lennének – természetesen közösen fizetett – biztosítást kínálni alkalmazottaiknak vagy alternatívaként illetéket fizetni az államnak, és a támogatott eseteket ebből finanszíroznák.
Olyan alapvető követelményekről van tehát szó, amelyek a világ összes más fejlett országában természetesnek tűnnek. De nem Amerikában. Nagy kérdés, hogy legendás szónoki készsége és a szerda esti remekbe szabott beszéd ellenére lesz-e Obamának ereje ahhoz, hogy ezen a helyzeten változtasson.
Lehet, hogy a szemtelen bekiabáló még segített is neki ebben...
