Léphaft Pál
Berlin a közelmúltban több közép- és kelet-európai új tagállamot haragított magára azzal, hogy egyértelműen a Nabucco uniós támogatása ellen foglalt állást, az európai családba való bebocsátásra várókat pedig azzal a nézetével paprikázta fel, mely szerint Horvátország felvétele után az uniós bővítést szüneteltetni kell. A Nabucco és az átmeneti bővítési „stop” között látszólag nincs kapcsolat, de köztudott: a látszat mindig csal.
Azt, hogy a német ellenkezés miatt a Nabucco gázvezeték kikerült az EU ötmilliárd eurós konjunktúraélénkítő csomagjából, otthon is bírálták. Tette ezt ráadásul elsők között a konzervatív Die Welt – amely alapállásban épp a kormányzó párt, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) és így Angela Merkel kancellár „szurkolója” –, felróva Merkelnek, hogy megtorpedózni igyekszik az egyetlen gázvezetéket, amely enyhíthetne Európa Oroszországtól való energiafüggőségén. A kancellár asszony amúgy már az unió március elejei csúcstalálkozóján is jelezte: nem ért egyet azzal, hogy a Nabucco finanszírozása része legyen a konjunktúraélénkítő csomagnak, szerinte ugyanis a vezeték a konjunktúraélénkítés szempontjából 2010-ig nem jelent érezhető ösztönzőt. Ez nagyjából igaz is.
Így vagy úgy, Berlin ismét kénytelen volt szembesülni a vádakkal, melyek szerint Moszkvának „nyal”, amin az sem sokat enyhít, hogy a történet nem ennyire szimpla, hiszen „a mese szála” az előző kancellár, Gerhard Schröder mandátumáig nyúlik vissza, nevezetesen addig, amikor Schröder megbízatásának végén szerződést kötött az Oroszországot Németországgal összekötő balti-tengeri gázvezeték, az Északi Áramlat megépítésére. Ez, ugye, kötelez. Sokan mégis úgy vannak vele: ha nem is könnyű, ezt a szerződést fel kellene bontani, nem okos a korábban elkövetett hibához ragaszkodni, hisz az semmiképp sem szolgálja Németország (és Európa) hosszú távú stratégiai érdekeit.
A Welt mellékesen arra is felhívta a figyelmet, hogy az EU mindeddig képtelen volt közös energiapolitikában megállapodni, miként arra is, hogy az Oroszországgal szembeni magatartást illetően meggyőző koncepciót dolgozzon ki. Eszerint ez a Nabucco-eset is csak arra világít rá, hogy az unió minden koncepció nélkül kezeli ezeket a kérdéseket. Ebben is van valami.
A CDU álláspontja, hogy Horvátország felvétele után be kell húzni a kéziféket, azaz az unió bővítését lezárni, minimum huzamosabb időre szüneteltetni, érthetően több érintettre úgy hatott, mint egy férfias gyomorszájon vágás. Sokan értetlenül tátogtak a hír vétele után, pedig az okokat maga a párt körvonalazta, amikor külön fejezetként taglalta Törökországot... és annak esetleges csatlakozásával kapcsolatban egyértelmű elutasítást fogalmazott meg. Merkelék közvetve utaltak arra, hogy Ankara adós a belépéshez szükséges feltételek teljesítésével, különös tekintettel a véleményszabadságra, a nők esélyegyenlőségére, a kisebbségek jogainak szavatolására, valamint a vallásszabadságra, amiből kiindulva úgy vélik: Törökország és az EU kapcsolatában a megkülönböztetett partneri viszony lenne a járható út. Maximum ennyi.
Még afféle magánvéleményként szinte szakasztottan ugyanezt mondta január végén Hans-Gert Pöttering, az Európai Parlament (CDU-s) elnöke is. Ezzel akkor ugyanezeken a hasábokon foglalkoztunk is, mintegy „megjövendölve”: azzal, hogy Recep Tayyip Erdogan török kormányfő brüsszeli vizitje során azt találta mondani, hogy Ankara nagyon fontolóra veszi majd, támogassa-e a területén áthaladó Nabucco-vezeték építését, ha az EU akadályozná a csatlakozási tárgyalások energetikai fejezetének megtárgyalását, szabályos öngólt lőtt.
Hogy mekkora öngól volt, azt Berlin eme Nabuccóra és az uniós bővítési „stop”-ra vonatkozó álláspontjával nyomatékosította. Valójában csak megerősítette, hogy „vette a lapot”. A török fenyegetésre adott válasz – ha mértéktartóan is, de – félreérthetetlenül közli: Németország nem enged(het)i meg, hogy bárki bármivel is zsarolja. Úgy sem, ha ennek az ára rögtön a Nabucco. Röviden: Berlin immáron nem csupán retorikailag van a török uniós csatlakozás ellen. És ezen a közeli (és távolabbi) jövőben nem is szándékozik változtatni.
Hogy a bővítési stop bennünket is érzékenyen érint?! Kiváltképp, mert könnyen uniós állásponttá „duzzadhat”. Nos, ez a járulékos kár. Vagy haszon. Attól függ, merről nézzük.
