Az események és jelenségek túllihegésére szakosodott média sajnálatára Sandy sem az áldozatok száma, sem az okozott kár tekintetében nem vált az évszázad legpusztítóbb viharává, ám azért statuált néhány rekordot.
Csúcsforgalmat jegyzett például a mobil-felhasználókra szakosodott Instagram fotómegosztója, amelyre hétfőn másodpercenként tíz vihar tematikájú felvételt töltöttek fel. Köztük nem egy olyan élethű hamisítás akadt, amelyeken házak között úszkáló cápák láthatók, sőt fóka, amely állítólag szintén a vihar gerjesztette hullámok hátán sodródott az utcára. Egyes művészi hajlamú Photoshop-akrobaták a hullámok ostromolta Szabadság-szobrot „örökítették meg”, amelyhez az „alapanyagot” Roland Emmerich 2004-es katasztrófafilmjéből, a Holnaputánból (Day After Tomorrow) merítették...
A rémhírüzlet tehát annak dacára is nagyüzemi szinten „dübörgött”, hogy a média által Frankenstormnak (a Frankenstein és storm = vihar összevonásából) elnevezett, hurrikánból trópusi ciklonná szelídült ítéletidő „jóvoltából” tizenöt államban hét és fél millió háztartás és vállalat maradt áram nélkül, hogy a boltok nem nyitottak ki, hogy a New York-i tőzsde – 1888 után először – két napig zárva volt. Ennél nagyobb elemi csapást (mármint, hogy a tőzsde két napig nem nyit ki) épeszű ember nyilván nem is képes elképzelni.
A pánikfokozásba még egy republikánus kongresszusi képviselőjelölt kampánymenedzsere (foglalkozása persze csak utóbb derült ki) is bekapcsolódott, aki a Twitteren többek között azt írta, hogy a víz elárasztotta a tőzsde épületét, és hogy a vihar ideje alatt az egész város területén áramszünet lesz. A hatóságok ugyan cáfolták e légből kapott információkat, de az álhírek addigra már futótűzként terjedtek el. Érthető, hisz – már Mark Twain felismerte:„egy hazugság a fél világot körbeutazza, mialatt az igazság még csak a cipőjét húzza”.
Mi sem természetesebb, hogy ott, ahol a hamisítás, hazudozás, álhírhintés egy szupervihar kiterjedését is túlnövi, már csak egy apró lépés kell egy másik tízparancsolati tétel megszegéséhez. Nosza szép számban akadtak, akik jól ismerik a zavarosban halászás fortélyait és a könnyű préda csábításának ellenállni nem tudván (sem akarván) fosztottak, raboltak ki eleddig megszámlálhatatlan számú boltot, üzletet, lerakatot. A káosz és a jótékony áramkiesés mellett kezükre játszott a közelgő halloween is (a kelták egyik legszentebb ünnepe az all hallows, vagyis mindenszentek kifejezésből ered, és ennek előestéjét – all hallows eve – jelzi, amelynek rövidítéséből lett a halloween), így nem kelthettek különösebb feltűnést, ha történetesen pengekörmű Freddynek vagy Michael Myersnek (a John Carpenter rendezte Halloweenből ismert pszichopata gyilkos) álcázva indultak el „portyázni”.
Sovány vigasz, de bármekkorák is e szarkák által okozott károk, eltörpülnek azok a károk mellett, amekkorákat a tőzsde és a bankok köztiszteletnek örvendő dögkeselyűi, a hochpolitika héjái és más, hasontollú „ragadozók” képesek okozni... akár egyetlen tollvonással is. Midőn a Wall Street-környéki garázsokból kiúsznak a mondvacsinált cápák és oda az említettek ismét beparkolhatják majd járgányaikat, megkezdődik a kárfelbecslés, és az ingatlanbiztosítási (határtalan) játékok. A Sandy által okozott kárt – bár egyelőre csak saccolni lehet – 50 milliárd dollárra becsülik. Ha belekalkuláljuk a termeléskiesésből, az áru- és utasszállítás kényszerszünetéből származó közvetett károkat is, a természeti csapás végleges árcédulája még magasabbra rúg majd. Az éllovas mindenképpen egy másik hölgy, Katrina marad, amely 2005-ben 108 milliárd dollárnyit „csípett ki” a kincstárból.
Legalábbis ha szűken az Egyesült Államokra korlátozva tekintünk a károkra, mert annak idején a Katrina, s most a Sandy sem volt oly kizárólagos, hogy csak az USA területét érte volna. Jellemző módon Sandy addig nem volt hír, amíg jóval erősebb kiadásában, kettes fokozatú hurrikánként söpört végig a Karib-térség néhány országán, Kubán, Bahamán, Jamaicán és Haitin, szedett 69 áldozatot, s hagyott maga mögött rengeteg kárt (Haitin a termőföldek 70 százalékát letarolta). Vezető hírré csak akkor vált, amikor elindult észak felé, és kiderült, lesújt a sűrűn lakott amerikai keleti partra is. Egyébként vezető hírré válni minden más eseménynek is csak akkor van esélye, ha amerikai „érdekeltségű”. Ha pl. egy utasgépet az Egyesült Államokban ér katasztrófa, az azonnal fő hírré válik, ha egy ugyanilyen utasgép Kongóban zuhan le, az már csak a standard hírek csoportjában kap helyet... hacsak nem amerikaiak utaztak rajta.
Abba, hogy a halloweenből helloween lett (hell = pokol), az amerikai építkezési hagyományok is derekasan „belesegítettek”. Igen sok ugyanis az olyan montázsház-szerűség, amelyek a mesebeli három kismalac két első viskóját idézik, s amelyeket a farkas kétszer is játszva elfújt. Szemre takaros, de anyagában csapnivaló épületek ezek, mellettük a nálunk lenézett panelházak is valóságos erődítménynek számítanak. Az ilyen családi házakat rendszerint emelődaruval is fel lehet emelni és átszállítani, majd másik alapra erősíteni. Ha pedig egy daruval felemelhetők – mi sem logikusabb –, egy komolyabb szél vagy árvíz is felemelheti és odébb teheti, illetve szétforgácsolhatja. Innen a városkák – helyenként hirosimai atomrobbanást idéző – látképe, a totálkáros városnegyedek, ahol úgymond kő kövön nem maradt. Nem is maradhatott kő kövön – tenném hozzá –, ugyanis kő nem is volt a kövön, csak olcsó deszka, sper- és forgácslemez, némi bádog és fliszpapír szilárdságú közfalak. Jellemző módon az ilyen „kartonházak” zömmel éppen olyan vidékeken „divatosak”, amelyeken egyszersmind a legsebezhetőbbek is; a partvidéken, ahol hurrikánok martalékává válnak, és a közép-amerikai, ún. tornádó-folyosón, ahol a forgószelek „gyártanak” belőlük menetrendszerűen aprófát.
Egy-egy tornádó vagy hurrikán után az ilyesmit sem ártana át- és újragondolni; akár törvényileg is szabályozni, már csak azért is, mert Sandy csak ízelítő volt abból, ami még jöhet, és bizonyosan jön is. Mindegy, hogy az általunk okozott és gerjesztett klímaváltozásra vezetjük-e vissza, vagy általunk befolyásolhatatlan, természetes folyamtoknak tulajdonítjuk-e, meg kell barátkozni a gondolattal, hogy az időjárási szélsőségek gyakorisága nőttön nő. Nem kell hát évtizedekig és évszázadokig várni olyan természeti csapásokra, amelyek „az évszázad vihara” titulusra pályáznak, csaknem minden évre kijuthat belőlük.... egy, vagy akár több is.
