Már nyomtatták a szerdai Magyar Szót, amikor az Egyesült Államok keleti partján még be sem zártak a szavazóhelyiségek. Ezért itt semmiféle jóslatra nincs lehetőség az elnökválasztás kimenetelét illetően. Egyvalami azonban meglehetősen biztosnak tűnik a gazdasági szakértők egybehangzó értékelése szerint: akárki győz, szerencséje lesz a Fehér Házban, mert az amerikai gazdaság felfelé ível, az elnök személyétől és munkájától függetlenül.
Ezért nem volt alaptalan Mitt Romney bejelentése, hogy már első mandátuma alatt 12 millió új munkahelyet fog teremteni. Az egyetlen pontatlanság abban áll, hogy nem ő fogja azokat megteremteni, hanem a piac. Barack Obama nem ígért látványos számokat, de ha csak az idei ütemben halad is a helyzet rendeződése – amit egyikük sem tart kielégítőnek, az ellenzék pedig egyenesen katasztrofálisnak nevez –, akkor is nyolcmillió új munkahelyre van kilátás a következő négy évben.
Ez rögtön más perspektívában tünteti fel a republikánus kihívó ötpontos tervét: szinte semmit sem kell tennie ahhoz, hogy „programja” megvalósuljon. Ezzel együtt nyilván szertefoszlik az a különbség is, amire egész kampányát alapozta. Ugyanakkor természetesen Obama sem saját zsenialitásának köszönheti az eddigi gazdasági eredményeket, hiszen az elnöki hivatalnak alig van bármiféle eszköze a gazdaság befolyásolására.
Amire az elnök leginkább képes, az saját pártjának ösztökélése, hogy megfelelő törvénytervezeteket és költségvetést nyújtson be a kongresszusban. Esetleg azzal kiegészítve, hogy a végképp elfogadhatatlan törvényeket megvétózza. Első megbízatása elején Obamának éppen amiatt gyűlt meg a legtöbb baja, hogy nem léteztek régi, erős kapcsolatai a kongresszus soraiban, ezért néha saját pártja ellen is harcolnia kellett.
Jobbára ez a kegyetlen politikai valóság magyarázza, miért annyira homályosak azok a képek, amelyeket az elnökjelöltek saját programjukról kínálnak. Bármilyen konkrétumot ígérni óriási felelősséget von maga után és politikai öngyilkosságot jelenthet, különösen első mandátumra készülődve. De hát akkor mi értelme annyira felfújni a Fehér Ház szerepét a politikában?!
A közhiedelemtől eltérően a politikai pártok közvetlen célja a hatalom megszerzése és az azzal járó felhatalmazások, előnyök és munkahelyek kiosztása saját tagságuk körében. Ez ugyanúgy vonatkozik az Egyesült Államokra, mint Szerbiára vagy Magyarországra. A rendszer kifinomultsága – vagy annak hiánya – teszi, hogy itt-ott ezt másként élik meg, látják vagy szeretnék láttatni.
Az amerikai elnök gyakorlatilag csak a külpolitikát – és azon belül a honvédelmet – irányíthatja jelentősebb kongresszusi kötöttségek nélkül. Egy világhatalom esetében persze ez is meglehetősen nagy és fontos terület, amely gyakorlatilag a bolygó egészét ilyen vagy olyan módon érinti. Mint azt a harmadik jelöltvita során láttuk, ehhez a területhez a jelenlegi kihívó alig ért, tehát minden bizonnyal a választók által nem is ismert, nemhogy megválasztott, jóváhagyott munkatársaira bízná annak megformálását, akik között szép számmal előfordulnak ifj. George Bush neokonzervatív héjái.
Gazdasági téren viszont az elnök kizárólag abban reménykedhet, hogy mindenki kénytelen meghallgatni, de rá hallgatni már nem. Az elmúlt évtizedek sorra bizonyítják, hogy a megöröklött helyzet határozta meg az újdonsült elnökök sorsát: ha rossz lapot kaptak, alig volt esélyük a duplázásra. Ha viszont a gazdasági ciklus emelkedő ágán kerültek a Fehér Házba, akkor sikeresnek mutatkozhattak, és nyugodtan várhatták az újraválasztást.
Obamának és Romneynak egyébként homlokegyenest eltérő programja volt a szavazás napján. Az elnök hétfő este Iowában – ugyanott, ahol 2008-ban első előválasztási győzelmét aratta – befejezte a kampányt és hazarepült Chicagóba. A hosszú kortesháborúban rekedtre használt, egyre „clintonibb” hangjából egyszerre csengett ki fáradtság, elérzékenyülés és megkönnyebbülés: soha többé ugyanezt végigcsinálni! A közeli tévéfelvételeken látni lehetett, ahogy végigcsordul a könny az arcán... de ezt nyilván csak a hideg szél okozta.
Mivel Obama már korábban leadta szavazatát (több mint 30 millió amerikaival együtt), kedden már elengedhette magát, sőt még kosárlabdázni is volt ideje munkatársaival és chicagói barátaival. A látszólagos nyugalom azt az önbizalmat volt hivatott tükrözni, hogy a demokrata stáb biztos a dolgában. Ezzel szemben Romney még az utolsó órákban is kampányolt két fontos hintaállamban, ahol esélyt látott az áttörésre. A republikánus kihívó ugyanolyan kimerültnek látszott, mint ellenfele. Így már azt is a fáradtság jeleként értelmezte a sajtó, amikor egyik utolsó beszéde végén Romney kijelentette, hogy ha ő győz, akkor „Amerika holnap új holnapot fog kezdeni”.
A közgazdászok – és a naptár – szerint szinte bizonyosan így lesz.
