Először a Dunántúlra érkezett meg a heves zivatarokkal, hirtelen, néhol húszfokos hőmérsékletcsökkenéssel érkező „enyhülés”, amely nem sokkal később már a magyar fővárosban is komoly gondokat okozott, akárcsak az ország más részeiben. A Budapesti Közlekedési Központ bejelentése szerint több járat is fennakadásokkal közlekedett. Az MTI közlése szerint a fővárosban is számos riasztást kaptak a tűzoltók a heves zivatarok okozta fennakadások miatt. Kidőlt fák, megrongálódott épületek miatt kérték a segítségüket. Sok helyen a heves esőzések miatt az utakon hömpölygött a víz, és emiatt állt, vagy csak lépésben haladt a forgalom. Fennakadások voltak a budapesti repülőtér forgalmában is.
Szerda kora estig több mint 380 hívás érkezett az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatósághoz. A legtöbb bejelentést Vas, Győr-Moson-Sopron, Veszprém és Fejér megyében, valamint Budapesten kapták, de folyamatosan érkeztek a riasztások az ország más területeiről is, ahogy haladt át az országon az ítéletidő. Fákat döntött ki, tetőszerkezeteket bontott meg, pótkocsit fordított fel a viharos szél. A vonatok szinte mindenhol késtek. A vihar miatt több megye számos járására a legmagasabb fokú, piros riasztást adott ki a szerda éjjelig a meteorológiai szolgálat.