Egykoron azt hittük, hogy Magyarország európai uniós csatlakozása, meg az ezzel együtt járó „határ-légiesítés” megoldja világjáró gondjainkat. Kiderült, hogy nem. Ám korántsem csupán az utazásról van szó, hanem a kisebbségi jogok egyéb érvényesüléséről.
Egykoron azt hittük, hogy Magyarország európai uniós csatlakozása, meg az ezzel együtt járó „határ-légiesítés” megoldja világjáró gondjainkat. Kiderült, hogy nem. Ám korántsem csupán az utazásról van szó, hanem a kisebbségi jogok egyéb érvényesüléséről.
Mi is történik most?
Az a valószínű, hogy az uniós csatlakozás érdekében Szlovákia és Románia is ígéretet tett, hogy a kisebbségek egyenrangúvá válnak, miközben a Felvidéken „bekeményített” az oktatási miniszter (Slota embere), ugyanakkor Kárpátalján is (nekik annyi közük sincs az EU-hoz, mint nekünk) igyekeznek teljesen átfaragni az oktatási rendszert, vagyis pár év múlva már jóformán csak az ukrán nyelv érvényesülne. Miként Szlovákiában – fokozatosan leépítve a magyart – a szlovák. De a románokat sem kell nagyon félteni!
Reményik Sándor nem véletlenül fogalmazta meg versében, hogy nem szabad hagyni elveszni a templomot és az iskolát. Ez nemzethalált jelentene.
Hogyne tudnák mindezt az identitásukat kereső szlovákok vagy éppen az ukrán nacionalisták, akik a hatalmas orosz népesség ellen nem képesek semmit sem tenni, de meggyalázhatnak a Vereckei-hágón magyar emlékművet. Gondolom, ha nem teljesen primitívek – ők is tudják, mi is tudjuk –, egyáltalán nem Ukrajna elfoglalásáról van szó, csupán a honfoglalásról. Szerintem még a legnagyobb magyar nacionalisták sem gondolják, hogy a Kárpátok csúcsától eredhetne Magyarország.
Eléggé egyértelmű, hogy Szlovákia (és Románia is) a kisebbségi ügyek intézésében addig volt társ, amíg be nem került az Európai Unióba. Azóta igyekeznek visszakozni!
A cél szentesítette az eszközt, de nem egészen biztos ám, hogy az általam nem túlzottan tisztelt magyar kormányfő nem akar ebédelni Ficóval.
A királyok sem maguk kóstolták meg az ebédet…
