Több kampányígéretét módosította vagy „jegelte” már Donald Trump. Az amerikai elnök – januári beiktatása óta – megváltoztatta eredeti véleményét Tajvanról (elismerve az egy Kína elvet), a kezdetben felesleges szervezetnek tartott NATO-ról, Dél-Korea és Japán védelmének biztosításáról vagy épp hazája izraeli nagykövetségének áthelyezéséről (Jeruzsálembe).
Oroszországgal sem olyan készséges már, sőt a minap azt üzente: a Kreml jobban tenné, ha visszaadná az annektált Krím-félszigetet, s mérsékelné az erőszakot Ukrajnában.
Irán ügyében azonban nem módosított álláspontján, bár mintha finomított volna rajta. A választási kampányban ugyanis még szét akarta tépni a Teheránnal 2015-ben kötött többhatalmi atomalkut, elnökként azonban már „stratégiai áttekintést” tart szükségesnek az amerikai Irán-politikában.
Hogy ez mit jelent, nem tudni. Az iráni kormány is igyekszik kideríteni, vajon mire készül vele szemben Trump.
Teherán hivatalosan ragaszkodik ugyan a nukleáris megállapodáshoz, ám megpróbálja feltérképezni, hogy egy-egy merészebb lépésére miként reagál az USA és a többi hatalom. Ezért január végén ballisztikus rakétapróbát hajtott végre, amelyet Nikki Haley amerikai ENSZ-nagykövet azonnal elfogadhatatlannak nevezett, Trump pedig azt üzente: egyetlen ellenlépést sem zár ki, mivel „Teherán a tűzzel játszik”. Válaszként Washington már február elején új szankciókat jelentett be iráni cégekkel és állampolgárokkal szemben, erre azonban Teherán már kétszer is további ballisztikus rakétakísérletekkel válaszolt, s hadgyakorlatokat tartott, miközben azzal fenyegette meg ellenségeit, hogy csapást mér rájuk.
Irán azt is jelezte, hogy a kipróbált hadieszközök nem alkalmasak atomtöltetek hordozására, s egyébként sincs nagy jelentősége egyik tesztnek sem. Emlékeztetett ugyanakkor arra, hogy tiszteletben tartja azt az ENSZ-határozatot, amely szerint tartózkodnia kell a nukleáris robbanófejek célba juttatására alkalmas rakéták kifejlesztésétől.
A Fehér Ház azonban egyre türelmetlenebb, s újabb büntetőintézkedések bevezetését fontolgatja. James Mattis amerikai védelmi miniszter még nem tart nagyobb veszélytől, ráadásul azt mondta, hogy Irán „helytelen viselkedése” miatt nem növelik a térségben állomásozó amerikai katonák számát.
Az USA-t az is nyugtalanítja, hogy Irán egyre nagyobb befolyásra törekszik a térségben. Elsősorban Szíriában, Irakban és Jemenben, ahol például a támogatását élvező huti lázadók a Teherántól kapott partvédelmi rakétákkal lövik a Vörös-tengeren közlekedő amerikai és szövetséges hajókat, amelyek közül egyet már el is süllyesztettek.
A Fehér Ház agresszívnak tartja az utóbbi hetek iráni katonai és kormányzati lépéseket, amit úgy igyekszik Teherán tudomására hozni, hogy a Perzsa (Arab)-öböl térségében erősíti haditengerészeti jelenlétét. Az amerikaiak a minap – ausztrál, brit és francia egységekkel – tengeri hadgyakorlatot is tartottak az iráni partok közelében.
A manőver során egy fiktív ellenség legyőzését, illetve a regionális biztonság szavatolását gyakorolták. A felvonultatott hadihajóknak a Hormuzi-szorosban kellett beavatkozniuk a –meg nem nevezett támadók által fenyegetett – kereskedelmi forgalom védelmében. A veszélyforrás Irán lehetett, hiszen korábban azzal fenyegetőzött, hogy amerikai katonai támadás esetén azonnal lezárja a tengerszorost, így akadályozva meg a kőolajszállító hajók kijutását a Perzsa (Arab)-öbölből a nyílt vizekre.
Teherán magabiztossága részben abból ered, hogy már korábban maga mellé állította Moszkvát. Egy ideje pedig már együtt harcolnak Szíriában az ottani lázadók ellen. Fegyverbarátságuk úgy megszilárdult, hogy orosz bombázók 2016-ban iráni támaszpontokat is igénybe vettek, amikor szíriai célpontokat támadtak.
A kőolaj-kitermelést visszafogó fontos OPEC-egyezmény tavaly novemberi megkötése is részben Oroszország érdeme. A megállapodásnak Teherán nagy hasznát látja, sőt Kína is örül neki, hiszen rengeteg iráni kőolajat vásárol, miközben igyekszik minél jobban kibővíteni a kétoldalú gazdasági együttműködést is. Pekingnek sem érdeke tehát, hogy az amerikaiak zaklassák Iránt.
Pedig voltak idők, amikor az USA még barátként, szövetségesként kezelte a közép-keleti országot. Amikor azonban (1979-ben) Iránban győzött az iszlám forradalom, esküdt ellenségekké váltak, és az azóta eltelt évtizedekben nem sokat javult a kapcsolatuk.
Igaz, Barack Obama előző amerikai elnök mandátumának a vége felé pozitív változás kezdődött. Washington akkor a jórészt síita iraki kormányt támogatta az Iszlám Állam elleni harcban, s ezért a síita Irán rokonszenvét is biztosítani akarta. Az Iránt sújtó szankciók nagy részének feloldása (az atomprogram leállításáért cserébe) is segítette a viszály csillapítását.
Úgy tűnik, hogy a közeledés, miként az Obama nevéhez fűződő kubai–amerikai kapcsolatjavítás, egyáltalán nem tetszik Trumpnak. Ő ugyanis abból indul ki, hogy az elődje által kötött (nemzetközi) megállapodások nagy része elhibázott volt.
