2024. augusztus 1., csütörtök

Kultúra

Ítélet és kegyelem

Befejeződött az Ítélet és kegyelem című film forgatása Csákberényben, amelyben a székesfehérvári Vörösmarty Színház társulatának számos tagja vett részt, hiszen Sobor Antal Perelj, Uram! című regényének színpadi adaptációja fogalmazódik újra a film nyelvén.
Fotó: Dávid Csilla

Az irodalom megérintése

Fotó: Dávid Csilla Jódal Rózsa szerdán vette át a Szirmai Károly Irodalmi Díjat Az éjszaka megérintése című kötetéért. A díjátadóra ezúttal Újvidéken a Magyar Szó épületének 

Online adveni naptár színjátszóknak

A koronavírus a színjátszás kedvelőknek sem hozott túl sok jót, a folyamatos járványügyi szabályozások miatt ugyanis több nagyobb rendezvényt is el kellett halasztaniuk. Éppen ezért is érdekes az Add-vent nevű online akció, amelyet a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség, a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet, továbbá a nemrég alapított magyarkanizsai startup cég, az Education & Language Nomads indított.

Az improvizatív zene Újvidéken

November 27-én volt Az improvizatív zene Újvidéken címet viselő dokumentumfilm bemutatója a Művészeti Akadémia YouTube-csatornáján, most viszont bárki elérheti, vagyis emlékezhet, ismerkedhet a zenei világ városbeli történéseivel – hívja fel a figyelmünket a Dnevnik napilap.

Vajdasági Szép Magyar Könyv 2020

A Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség az idei évben is felhívja a kiadókat, kiadói tevékenységet is ellátó szervezeteket, hogy vegyenek részt a Vajdasági Szép Magyar Könyv pályázaton, amelyet a Szövetség az év legszebben gondozott magyar nyelvű vajdasági könyveinek társadalmi elismeréseként alapított. A pályázaton a 2020.

A Ladánybene 27 zenekar új lemeze

Ünnepi évet tervezett 2020-ra a 35 éves Ladánybene 27 zenekar, de a járvány ezt elsodorta. A jubileumi koncertek jövőre tolódtak, de a reggae csapat új lemeze, a Szavak-színek-hangok elkészült és megjelent.