Urbán András a Tóték című előadást rendezte a Szarajevói Háborús Színházban, azaz a SARTR-ban. Az Örkény István darabja alapján készült produkció bemutatója holnap, pénteken lesz. Ez Urbán András második rendezése Bosznia-Hercegovina fővárosában, ezelőtt 2016-ban a Végel László Bűnhődés című művének motívumait is tartalmazó What is Europe című előadást rendezte a szarajevói MESS Színpadon.
A Tóték zeneszerzője Irena Popović Dragović, a dramaturgja Vedrana Božinović, akikkel a rendező már több ízben együtt dolgozott, akár azt is mondhatjuk, hogy egy csapatot alkotnak. Urbán Andrással ezúttal a Tótékról beszélgettünk.
Hogyan került sor arra, hogy a SARTR Színházban rendezz?
– Az előző igazgató hívott meg tavaly, egyik fő javaslata pedig az volt, hogy a Tótékat rendezzem. Azt mondta, nagyon örülnének neki. Elgondolkodtam rajta és én is megörültem ennek a lehetőségnek. A Tóték a valamikori kamaszkori olvasmányaink egyike, most pedig szinte félelmetes felismerni, hogy Örkény annyira jól megírta a darabot, hogy az ma is aktuális. Egyszerre humoros, de metszően éles. A viszonyok tekintetében egy olyan világot tár elénk, ami nem ismeretlen a számunkra. Megjelenik benne az alárendeltség, a kiszolgáltatottság helyzete, a megfelelési kényszer, miközben valamiféle diktatúra alakul ki. Holott az emberek nem akarnak mást, csak élni az egyszerű, szegényes, zökkenőmentes életüket, az úgymond megszokott tartalmakkal. Nem feltétlenül politikai értelembe kell ezt venni, nem kell azonnal arra gondolni, inkább a családra, az emberi kapcsolatokra. A történetben egy őrnagy érkezik vendégségbe Tótékhoz és ez okoz bonyodalmat. A darab érdekessége, egy remek fordulat is, hogy Tóték azért teszik mindazt, amit tesznek, hogy a fiúk, aki a fronton szolgál a félelmetes Don-kanyarban, minél jobb helyzetbe kerüljön, hiszen ott nagyon nehéz az élet, jön a tél, az oroszok pedig lőnek. Amit pedig nem tudnak, hogy a fiuk már halott. Így tehát a szolgaszerep betöltése, saját maguk megalázása, átadása egy idegen értékrendszernek, tulajdonképpen teljesen hiábavaló.
A társulat hogyan fogadta az Örkény-darabot?
– Nagyon nyitottan és befogadóan, ők is megörültek a darabválasztásnak. Értékesnek tartják Örkény művét, mert kifejezetten színészközpontú.
Szarajevóban is ismerik Örkény-műveit?
– A színházi világban jelen vannak, és akiket érdekel a kelet-közép-európai világ, azok is ismerik. Ne felejtsük el azt se, hogy a Tóték egy Örkény-klasszikus. Az író alapdarabjai kiemelkedőknek számítanak. A Tóték aktualitása azáltal is összecsenghet a valósággal, hogy az őrnagy komoly poszttraumás szindrómáktól szenved. Nem szükséges külön taglalni, hogy ezen a térségen ez milyen sok embert érint. A háborús élmények egy életre nyomot hagynak.
Fotó: SARTR
Hogyan zajlottak a próbák?
– Először olvasópróbákat tartottunk, utána közös improvizációkat. Általában így dolgozok a színészekkel. Házi feladatokat oldottunk meg az adott témakörökre, amelyek felmerültek a darab kapcsán. Azután egészen gyorsan felvázoltuk az előadást, erre valamikor később került sor. Nagyon gördülékeny volt a munka, szépen tudtunk együtt dolgozni, folyamatosan haladtunk előre. Az egyik módszerem az, hogy a próbákon a teljes előadással foglalkozunk. Nem csak egy jelenetet készítünk, hanem az egészen végigmegyünk. Nagyon jó volt látni, hogy a színészek hogyan bontakoznak ki. A felszínes karakterek hogyan válnak egyre mélyebbé, átélhetőbbé, emberileg megfogalmazottabbá, hogyan kelnek életre a saját világukban, ami által kifejezők lettek a szituációk is. Két hónapig tartó próbafolyamat végéhez értünk.
Milyennek látod a végeredményt, az előadást?
– Úgy látom, hogy a közönség és a színészek kapcsolatára építő előadást készítettünk, ami a maga módján fájdalmasan szellemes lesz. Az előadásban a humor különböző szintjei jelennek meg, nyilván a komoly és tragikus elemekkel együtt. A darab maradt az ismert formájában, az eredeti helyszíneken játszódik, a második világháború idején Magyarországon, de ezzel tulajdonképpen nem foglalkozik a produkció. Nem az a lényeg, hogy a történetet hova helyezzük, hanem az, hogy bárkit megszólítson, aki megnézi. Az előadás egyetemes emberi problémákról szól, nem pedig egy adott nemzet vagy térség kizárólagos problémájáról. Nem csak magyar vonatkozásban kell érteni. Az előadás valamennyire tehát elrugaszkodik, de nagyrészt megmaradt az ismert történet. Azt gondolom, hogy egy fergeteges tempójú, izgalmas, humoros, de megrázó előadást fog látni a szarajevói közönség.
Ha már az előadásodról van szó, a budapesti Bethlen Téri Színház az idei Vendégváró Fesztiváljukra a szabadkai Kosztolányi Dezső Színházat hívta vendégül, amely három előadással vendégszerepelt. Ebből kettőt te rendeztél, ezek Az úr nevében, valamint az Amikor Isten hasba rúg, amely Lovas Ildikó regénye alapján készült. Az előadások ragyogó kritikákat kaptak, ami sokat jelent annak tudatában, hogy a magyar fővárosban milyen bőséges a színházak kínálata. Erről mit gondolsz?
– Azt, hogy ez a vendégjáték nagyon jól sikerült, de ezt már érezni lehetett az előző vendégjátékokon, amikor a Trafóban vagy az Átriumban játszottunk. A Kosztolányi Dezső Színház egy igazán színvonalas, komoly színház, ugyanakkor azt is gondolom, hogy beértek az eddigi törekvések, amiket ebbe az irányba fordítottunk. A Kosztolányi Dezső Színháznak lett egyfajta budapesti elismertsége. Nyilván ehhez hozzájárul az is, hogy a KDSZ folyamatosan jelen van, az Átriummal készített A trianon csata produkcióban együtt játszanak a két színház színészei. Nagyon örülök neki, és mindannyian örülünk, hogy a Bethlen Téri Színházas vendégszereplésünk ennyire jól sikerült.
Nyitókép: Fotó: SARTR
