A „WAGNER” Alapítvány és a „DOROTHEA FLEISS & EAST WEST ARTISTS E.V.” Alapítvány együttműködésének köszönhetően Tóthfaluban már másodszor szerveztek nemzetközi jelentőségű művésztábort. A június 26-án kezdődött és ma, pénteken fejeződő alkotótáborban összesen 44 festő, szobrász, író, vizuális művész vett részt a világ minden tájáról. Voltak itt művészek többek között Indiából, Brazíliából, Bangladesből, Marokkóból, Csehországból, Romániából, Magyarországról, Spanyolországból, Franciaországból, az Egyesült Királyságból és Szerbiából is.
Juhász Vince, az egyik főszervező elmondta, hogy világhírű művészek is megfordultak a táborban, olyanok, akiknek a világ különböző pontjain saját galériáik vannak.
– Itt volt pl. Vasile Tolan, a bukaresti egyetemről, ő az egyik legismertebb román festő. Neki New Yorkban, Dubaiban, Miamiban vannak galériái, Ralph Brancaccaio, akinek Párizsban, Miamiban vannak galériái. Már az is magáért beszél, hogy 16 egyetemi professzor vett részt a táborban. Voltak fiatalabb művészek is, akik még természetesen nem ennyire híresek és elismertek, de egy ilyen tábor bemutatkozási lehetőséget és fejlődést kínál számukra, hiszen a két hét alatt új technikákat sajátíthattak el, ismeretségekre tehettek szert. A két alapítványnak éppen az a célja, hogy buzdítsa a fiatal tehetségeket és hogy népszerűsítsék a kortárs művészetet. A táborban a művészek egymástól tanultak, az alkotókat új benyomások érték, hiszen egészen más impulzusa van egy marokkói művésznek mint egy szerbiainak, vagy egy magyarországinak. A művészek nagyon jól érezték magukat Tóthfaluban, hiszen a többségük nagyvárosból érkezett, és ebben a kis faluban pont arra a nyugalomra és csendre leltek rá, mely nélkülözhetetlen az alkotáshoz – mondta a szervező.
A táborban készült alkotásokból tegnap este kiállítás nyílt a tóthfalusi régi iskolában. A tárlat novemberig munkanapokon tíz és este hét óra között látogatható.