A szerdán megtartott Irodalmi Emléknapon Kishegyesen ezúttal is szép számban megjelentek az érdeklődők, s a korábbi előrejelzések – miszerint a hétköznapi időpont nem felel meg az írodalom- és művészetkedvelők többségének – nem váltak be. A képviselő-testület nagyterme éppúgy megtelt nézőkkel, mint a korábbi években, és a rangos vendégek sem maradtak el, ahogyan korábban sem.
Az emléktábla megkoszorúzását követően először Lovas Ildikó író, az emlékbizottság tiszteletbeli elnöke szólt az Irodalmi Nap jelentőségéről, hangsúlyozva, hogy a felkérést mérlegelve egyetlen dilemmája az volt, hogy érez-e magában elegendő vállakozói szellemet a feladat elvégzéséhez. Kishegyes ugyanis – mint hangsúlyozta – fontos helyet foglal el a vajdasági magyar irodalom térképén. Az innen származó írók és a nemzedékükhöz tartozó emberek is sokat vitatkoznak egymással, de mindenekelőtt azért, hogy megfelelhessenek az éppen aktuális kihívásoknak.A fiataloknak azonban szembesülniük kellett azzal a bölcsességgel, amely Németh István munkásságában testesült meg. A kishegyesi írók sorában jelentkeztek a fiatal írók is: ifjabb Virág, Szebhorváth, Mirnics. Lovas Ildikó bevallása szerint annak idején nem volt vendége az “Ellen-Csépe Napoknak”, de igaz, hogy a mostani szervezők azok, akik az úgynevezett “Elcsépelt Napokat” szervezték, de ebben nincs semmi kivetnivaló. A fiatalokat mindig be kell vonni a döntések meghozatalába. Enélkül ugyanis kénytelenek ellenszegülni. Mint hangsúlyozta: fontosnak tartotta elmondani azon a helyen ezeket a szavakat, ahol egy igen erőteljes közösség mindig is komoly impulzusokat adott a vajdasági magyar szellemi életnek.
Igen érdekes témát boncolgatott a magyar nyelv éve kapcsán megtartott előadásában dr. Bányai János nyugalmazott egyetemi tanár: létezhet-e nemzeti irodalom nyelcsere vagy nyelvvesztés esetén. Rámutatott, hogy a magyar nyelv esetében is a XX. században az államhatárokon kívül is születtek jelentős művek, sőt olyanok is voltak, akik már nem is magyar nyelven írtak. Egy magyar és egy bosnyák író példáját hozta fel, akik közül az egyiket, az angol nyelven iró magyar származású írót a magyar irodalomban csak mintegy függelékként tartanak számon, a bosnyák író esetében viszont a bosnyák irodalom szerves részének tekintik munkásságát. Az eddigiek során az anyanyelven való alkotást egy-egy irodalom esetében egyértelmű kritériumnak tartották, de – úgy látszik – ezek után ez már nem olyan egyértelmű. Mindkét esetben jellemző egyfajta otthonkeresés, de az otthon számukra nem is hely, hanem az emberek, akik emlékeznek. Fehér Ferencről és az úgynevezett ötvenes nemzedékről szólva dr. Toldi Éva irodalomtörténész kiemelte, hogy az irodalmi nemzedékek rendszerint nem egzisztenciális kérdések alapján szerveződnek és a nemzedékiség egyik kritériuma, hogy az írók csoportjának nemzedéki tudata legyen. A Híd ún. ötvenes nemzedékét kritikák érték: először azok részéről, akik szerint az irodalomnak is a munkásosztály hatalmát kell szolgálnia, később pedig az utánuk jövő generáció bírálta őket, többek között Fehért is (1966-ban Végel), hogy egyfajta modorosságot alakított ki, nem bontakozott ki nála az intellektuális sík és a politikai szólamköltészet átváltott nála problémamentes tájköltészetté. A későbbi nemzedék sem volt azonban egyértelmű ebben a kérdésben, mert például Tolnai védelmébe vette Fehér Ferencet a Symposion hasábjain. Fehér Ferenc költészete napjainkban nem vált különösképpen aktuálissá, nem a jelenlegi irodalmi kánon része, viszont az irodalomtudomány új eszköztárának és módszereinek alkalmazásával kiválóan kutatható. Az emléknap folytatásában dr. Csáky Sörös Piroska megnyitotta a Híd kiadásaiból készített kiállítást, az iskola csarnokában pedig bemutatkoztak a Híd mostani szerkesztőségének tagjai: többek között Benecsik Orsolya, Böndör Pál, Faragó Kornélia (főszerkesztő), Harkai Vass Éva, Kiss Tamás és Pressburger Csaba.
A nyilvánosság előtt is zajlott a Csépe Emléknap körüli vita, ezért szeretnénk teret adni a különböző nézeteknek, eltérő véleményeknek. Dr. Csordás Mihály az emlékbizottság eddigi elnöke: – Dr. Bori Imre, aki egy időben az emlékbizottság elnöke is volt, azt mondta egy alkalommal, hogy a kisérletezésnek is megvan a maga helye a különféle műhelyekben. A Csépe Imre Emléknap a hagyomány ápolásának helye, ezért is kapott helyet éveken keresztül a programokban az évfordulókról való megemlékezés. A két előadással sem tudok egyet érteni, főleg azzal nem, hogy át kell értékelni a nemzeti irodalmak fogalmát, de a másik előadásban is elhangzottak dolgok, amelyek véleményem szerint nem voltak összhangban a Csépe Emléknap hagyományával. Azt hiszem, jogomban áll ezt a véleményemet kifejteni, annál is inkább, mert ezzel nem vagyok egyedül, és el szeretném mondani, hogyan látom az Emléknap jövőjét. A magam részéről mindig megbecsüléssel szóltam azokról, akik előttem dolgoztak az Emléknap megszervezésén és talán ennyit a magam számára is elvárhatok. A magam részéről azt szerettem volna, ha Czine Mihály és Móricz jubíleuma lett volna a középponban, de amikor hallottam a híreszteléseket, magam mondtam le az előadásokat. Még egyszer szeretném hangsúlyozni, hogy a Csépe Imre Emléknap a hagyomány helye. Annyi más rendezvény van, ahol érvényesülhetnek az új irányok, nem kellett volna ezt is elvinni ebbe az irányba, hiszen végülis egy parasztíróról van szó, az ő művének ápolásáról. Ifj. Virág Gábor, a helyi közösség titkára a jövő héten nyilatkozik. |
