A tájékoztatási és az elektronikus médiáról szóló törvény, továbbá a művelődési törvényben szereplő közbeszerzési rendeletek fonákságai örve alatt hívott össze kedden sajtótájékoztatót Slaviša Grujić tartományi kormányalelnök, művelődési, valamint tájékoztatási titkár. Azonnal leszögezte, hogy nem olcsó poénszerzés a célja, hanem azoknak a visszásságoknak sajtó általi hangsúlyozása, amelyek művelődési életünknek a kerékkötői, illetve a tájékoztatásra való jogunk fékezői, egyes esetekben már-már megsemmisítői. Kalman Kuntić segédtitkár, a tájékoztatási minisztérium munkacsoportjának tagja szerint a média magánosítása alkotmányba ütközik, de az önkormányzatokról szóló törvénnyel is ellentétben áll, így minden okunk megvan arra, hogy ellene szóljunk. – A verbászi, szabadkai, pancsovai és más példák tükrözik, mi történik a média privatizációja esetén. Látjuk azt is, hogyan épül le a nemzeti közösségek műsora mindennek következtében, hogyan csorbul a polgárok anyanyelven való tájékozódásra való joga. Márpedig 2014 végéig az államnak ki kell vonulnia a média alapításából, így szól az előírás. Épp ezért azért szállunk síkra, hogy a törvényhozó még egy modellt iktasson törvénybe, ne legyen kizárólagos a privatizációval. Az alkotmány szavatolja a nemzeti kisebbségeknek az anyanyelvi tájékoztatásra való jogot, akkor egy törvénnyel ezt nem vonhatja meg tőlük – hangsúlyozta többek között Grujić és Kuntić.
Legalább hat éve tart a médiát érintő törvényhozási huzavona, ennyi idő alatt számtalan javaslat hangzott el, de előremozdulás nem történt, sőt a helyzetünk egyre inkább romlik – mondta Siniša Isakov, a Vajdasági RTV vezérigazgatója, emlékeztetve, hogy a napokban lesz kereken 14 éve, hogy a Vajdasági RTV elvesztette otthonát, és azóta sincs megfelelő infrastruktúrája. – A kamenicai oldalon lebombázott tévéházat a hetvenes, nyolcvanas években Vajdaság polgárainak RTV-előfizetéséből építették fel, épp ezért mi felelősséggel tartozunk irántuk. Hiszem, hogy az előfizetést most is meglehetősen nagy arányban törlesztik, mégis, ki tudja hogyan és miként, a pénzből alig csordogál valami vissza a tartományba – mondta, szorgalmazva a biztos működést és pénzelést biztosító előírások kidolgozását.
A már-már bohózatba illő törvényes rendeletekre hívta fel a figyelmet Aleksandar Milosavljević, a Szerb Nemzeti Színház igazgatója. A művelődési törvény közbeszerzésre vonatkozó rendeletei ugyanis arra kényszerítik a színházakat, hogy a szerzői munkákra is közbeszerzési pályázatot hirdessenek, tehát ha színre akarják vinni például Shakespeare Hamletjét, akkor pályázatot kell hirdetniük, és kideríteni, ki rendezi meg a legolcsóbban. Ha elszakad a ruha, a cérnavásárlásra ugyancsak pályázatot kell kiírni, noha a cérnának az esti előadásig meg kell lennie. Mint mondta, a színházaknak, csakúgy a művelődési intézményeknek, nincs kifogása gazdálkodásuk nyilvánossága iránt, ám ettől függetlenül kérik a munkájukat ellehetetlenítő, gyakran abszurdba vezető kitételek törlését. – Ez rendkívül effektív módja a kultúra ellehetetlenítésének – mondta az igazgató –, ám ezt is túl fogjuk élni. A kérdés az, milyenekké válunk, ha túléltük ezt az időszakot. Tudunk-e a nemzeti identitás formálóinak megmaradni, tudunk-e megfelelő tartalmakat felkínálni, jó előadásokat csinálni?
