Nagyon ritkán jutok televíziós nézettségi adatokhoz, de ha a szerbiai kínálatot nézzük, a „szórakoztató” kereskedelmi csatornák műsorai nyomán a népszerűségi listán feltehetőleg azonnal a hírműsorok következhetnek. Annyi van belőlük, mint égen a csillag. Főműsoridőben különösen. Persze szükség van rájuk, és ez óhatatlanul nem baj.
Mindazokat a műsorokat ide sorolom, melyek valamilyen formában közéleti kérdésekkel foglalkoznak. Tartalmilag, megjelenítésben ugyan különböznek egymástól, de lényegében nem. Egyik kutya, másik eb. Ráadásul legtöbbjük begyöpesedett, egymást túllicitálva ugyanazokon a bevetett csontokon rágódnak. Hogy egy-két vendéggel, vagy teli stúdióval? Ugyan, nem mindegy?!
A ritka kivételek közé tartozik Marina Fratucan Radar című független produkciója a Vajdasági Televízió 1-es csatornáján, melyet hosszú idő után a héten sikerült megnéznem. Fotelbe is ültetett. Marina Fratucan jó ideig, értsd a kilencvenes években, a vajdasági televíziózás kegyvesztettje volt, de már jó ideje sikerült visszakapaszkodnia annak a tévéháznak a képernyőjére, ahol pályája indult. Immár függetlenként. Néha furcsállom, de megtűrik. Máskor viszont csodálom, hogy visszatért a képernyőre, és nem külföldön keresett jól fizetett „menedéket”, ahonnan figyelhetné, esetenként szapulhatná az itthon maradottak teljesítményét. Ő visszakanyarodott oda, ahol nem könnyű megmaradni, hisz ő függetlenként nem érheti be az „átlagossal”, jobbnak kell lennie. És jobb is. Vagyis dolgosabb, körültekintőbb, nyíltabb, ennél fogva szavahihetőbb. E heti műsorában többek között Szabadka gazdaságának állapotát igyekezett megragadni, több helyszínen, több interjúalanyt szólaltatva meg. Feltűnt, hogy nem a híradók mindennapos vendégeit, az épp aktuális hatalom hírvivőit kérdezte – akiket a legkönnyebb utolérni –, hanem olyanokat, akiket épp a hatalom söpört félre, és rég a „süllyesztőbe” kerültek. Nem hagyta, pontosabban, alanyait sohasem hagyja mellébeszélni, a kész műsorba nem kerülnek „haszontalan” mellébeszélések, a vágó „virtuális” ollója azt hiszem alaposan dolgozhat ennek érdekében. Marina Fratucanra fiatal korából emlékszem, akkor is az alaposságáról volt híres. Továbbra is az, e heti Radarjában sikeresen rámutatott, hogyan sikerült a privatizáció örve alatt lopni, csalni, kisemmizni, ami oda vezetett, hogy két évtized alatt az ipari termelés megfeleződött, a munkások száma egyharmadára zsugorodott, és legtöbb európai országgal szemben Szerbia gazdasága a boszniaival és az ukránnal együtt nem tudott talpra állni. Ennek egyik oka kétségkívül a kerékvágányról alaposan kisiklott privatizáció, állítja a műsor. Arra is rámutat, kik a haszonélvezői ennek a helyzetnek, a jóval tömegesebb kárvallottakkal szemben. Ilyenek például a csődbiztosok, akik nem ritkán akár 28 tönkrement/tönkretett vállalat ügyének lebonyolításával vannak megbízva. Valahány helyért jól megfizetik őket, még akkor is, ha az ügyet egy tapodtat sem viszik előre. Könnyen kiszámítható – állítja a Radar –, hogy mindezért mennyi pénzt vágnak zsebre. Állítólag többet, mint a bankkormányzó, aki viszont nemrég szorította a saját fizetését az álominak tűnő félmillió dinár alá.
