Mindenki nagyobb szeletet szeretne magának a közös kalácsból: az egészségügyiek, az oktatásügyben foglalkoztatottak, a nyugdíjasok... mindenkinek igaza is van, de senki kívánsága nem teljesülhet maradéktalanul. Nincs pénz. A tét tehát nem az, jut-e elegendő pénz az ország funkcionálására, hanem az, mennyivel kell beérni, mit lehet vele betakargatni. Más szóval: megkezdődött a költségvetési marakodás, nyakunkon az év vége.
A hét elején derült ki, hogy a jövő évi költségvetés javaslata szerint 6 milliárd dinárt, azaz annak a bizonyos nagy kalácsnak a 0,62 százalékát kívánják kultúrára fordítani. Soha ennyire megszégyenítően keveset. Csupán a fővárosi Nemzeti Múzeum, és a Kortárs Művészetek Múzeuma rekonstrukciójára 1,9 milliárd dinárt kellene fordítani az elkövetkező három évben, de akkor hol van a többi kultúrintézmény az országban, a dolgozók fizetése, vagy a tartalmak, a rendezvények anyagi támogatása. Az arányokat akkor értjük meg igazán, ha tudjuk, hogy a nemzetközi standard 2,4 százalék (az EU-ban sokan ezt is szégyenteljesen kevésnek tartják) a Szerbiában javasolt 0,62 helyett.
És akkor még csak gondolni sem merünk arra, hogy például mekkora lehet a 2,4 százalékos német, vagy francia kalácsszelet konkrét összegben, csupán az arányokra mutattunk rá. Arra, mennyivel áldoz többet kulturális tartalmakra a világ nagyobbik fele, mint Szerbia. Ha a parlament elfogadja a javaslatot, Európában az utolsók között lesz az ország e tekintetben is. Albániában például egy százalékban határozták meg a művelődésre szánt kalácsszeletet.
Hogy nagyobb legyen a baj, a javasolt 0,62 százalék a gyakorlatban több mint 100 millió dinárral kisebb összeget jelent, mint amennyi idén rendelkezésre áll. Azt hiszem ez mindent elmond az állapotokról. A hozzáértők szerint a kultúrára szánt pénz így jó, ha elég lesz az intézmények puszta fennmaradására, de kultúrpolitika folytatásáról még csak nem is beszélhetünk. Ilyen támogatottság mellett a kultúrára szánt pénzek kb. fele az ágazatban dolgozók fizetésére megy el. Az országban egyébként 144 könyvtár, 51 múzeum, 16 képtár, 25 levéltár, 21 színház, 22 művelődési egyesület és más szerveződés működését pénzelik a költségvetésből. Ez sok lenne hét és fél millió emberre? Ennyi intézményt sem tud az ország elfogadható szinten fenntartani?
Zoran Đinđić kormánya több mint egy százalékot fordított kultúrára, s habár az sem volt elegendő, kérdés mire lesz ez a csaknem fele akkora összeg jó. Katasztrófa – állapította meg Branislav Lečić akkori kultuszminiszter a napokban a fővárosi sajtónak nyilatkozva, s ezt nemcsak a folyamatos lefaragásra értette, hanem arra, hogyan viszonyul az ország vezetősége a kultúrához. Mert ez a százalék nemcsak kicsi, hanem erősen lekicsinylő is.
A sokéves tendencia eredményei pedig már megmutatkoznak. Egy idei felmérés szerint a középiskolások 85,8 százaléka ritkán, vagy sohasem jár múzeumba, 84,5 százaléka sohasem járt irodalmi esten, 79 százalékuk soha nem jár képtárba, 77,8 százalékuk ritkán, vagy sohasem jár színházba, kétharmaduk sohasem jár moziba. A kulturális fejlődést vizsgáló fővárosi intézet kutatási eredményei szerint a középiskolások mindössze 8,5 százaléka érdeklődik a kulturális programok iránt. És mi van a többiekkel? Pontosabban fogalmazva: mi lesz a többiekből?
