2024. december 22., vasárnap

PostFESTum

A Nitram című ausztrál alkotás több elismerést is kapott a belgrádi nemzetközi filmfesztiválon

Az idei, jubiláris 50. FEST nemzetközi filmfesztiválon Belgrádban a legjobb filmnek járó díjat Justin Kurzel filmje, a Nitram című ausztrál thriller kapta meg, amely alapjául az 1996-ban az ausztráliai Port Arturban történt tömeggyilkosság szolgált, amelyben a gyilkos 35 személyt mészárolt le és további 23-at megsebesített.

A FEST zárórendezvényén, vasárnap este Miloš Biković színész, a fesztivál szakmai zsűrijének elnöke adta át az elismeréseket, és mint kiemelte, a versenyprogramban több film is megérdemelte volna a díjat. Így a legjobb rendezésért járó díjat Dina Duma kapta. a Nővérek (Sestre) című észak-macedón, koszovói, montenegrói drámáért. Az indoklás szerint kiválóan irányította a fiatal színészeket, hogy korunk nagyon fontos témájáról kezdjenek párbeszédet.

A Beogradski pobednik (Belgrádi Győztes) elismerést Dean Devlin amerikai rendező, a Csillagkapu, a Tökéletes katona, a Függetlenség napja, a Godzilla filmek rendezője kapta meg, aki számos sorozatot forgatott már Szerbiában, így az egyik legnagyobb beruházónak számít az ország filmiparában.

A legjobb női szerepért járó díjat Suzanne Jouannet érdemelte ki Ivan Atal Les choses humaines (Vád) című francia filmjében nyújtott alakításáért, míg a legjobb férfi főszerepért járó elismerést Caleb Landry kapta, a Nitram című film főszereplője.

Az idei legsikeresebb debütálójának Sonja Tarokić Zbornica (Tanári szoba) című filmjét nevezték meg, míg a zsűri különdíját az orosz ifj. Alekszej German Delo (Háziőrizet) című filmje kapta.

Az idei 50. FEST iránt nagy volt az érdeklődés, hiszen tíz nap alatt a 380 vetítésre mintegy 52 ezer belépőjegyet adtak el. A fesztivál sikerességét pedig a szervezők azzal is igazolták, hogy a filmművészet különböző területeiről 116 vendégnek lehettek a házigazdái.

A fesztivált hétfőtől, vagyis tegnaptól követi a PostFESTum, amely során március 13-ig Belgrád több mozijában megtekinthetik a film szerelmesei a fesztivál legkeresettebb alkotásait.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás