(Min Tanaka előadása -- Molnár Edvárd fotóján)
Két előadás és két Desiré Akadémia vártahétfőn az érdeklődőket a szabadkai Desiré nemzetközi színházi fesztiválon. A közönség a Pintér Béla és Társulata Kaisers TV, Ungarn című előadásával egy időutazást tehetett 1848-ba, ahol talán nem is mindenki volt olyan eszményi, mint amilyen képet fest róla a társadalom. Ennyit még előadás előtt megtudtam, és volt egy olyan sejtésem, hogy a szabadságharc ideje csak egy lepel, tulajdonképpen ebbe burkolózva beszél a jelen társadalmáról, mintegy görbe tükröt tartva elé. Hogy valóban így van, arról Mucsi Zoltán , a gróf Baráznay Ignácz bőrébe bújt szereplő beszélt:
(Koncz Zsuzsa felvételén Pintér Béla társulatának előadása)
– Pintér Béla előadásai azért is különösek és fontosak, mert azt gondolom, hogy egy színháznak az is a feladata, hogy reflektáljon a korára. Béla minden előadásával ezt teszi. Ez az előadás valóban egy görbe tükör arról, hogy például a hatalom hogyan használja fel a történelmi helyzeteket, bizonyos történelmi személyeket, akik egyik pillanatban még hősök, a következő pillanatban pedig feltörlőrongyok. Nem mindig a helyén és az értékéhez méltón kezelik a múlt eseményeit. Mítoszokat, sokszor álmítoszokat teremtünk. A humor is jelen van az előadásban, és ez is fontos dolog, mert lehet, hogy nem tudunk megoldani bizonyos problémákat, de ha már nevetni tudunk rajta, akkor azt gondolom, hogy eggyel mégis közelebb léptünk a megoldáshoz.
– Bélával most dolgozunk először együtt, bár már régebb óta terveztük. Elég sok előadását láttam, és mindkettőnkben volt olyan érzés, hogy jó lenne együtt dolgozni. Májusban megkeresett – tette hozzá.
A délutáni Desiré Akadémia vendége Min Tanaka volt, vagyis inkább úgy mondanám, hogy mi voltunk az ő vendégei. A világhírű japán táncművész, koreográfus két előadással érkezett a fesztiválra, a Duo Dance-szel és a Solo Dance-szel. A vele való több mint egy órás beszélgetésen a többi között arra is fény derült, hogy a Duo Dance-ben látottak az ő részéről teljesen improvizáció volt, míg a táncpartnere, Shio Ishihara egy félig megszerkesztett produkcióval lépett színpadra.
– Az, hogy éppen ránézek, vagy elfordulok tőle, felé tartom a kezem, vagy eltávolítom tőle, azt nem döntöttem el előre, az a pillanat műve – mondta Tanaka, aki legtöbbet arról beszélt, hogy a tánc szerinte nem a technikát jelenti, hanem a test mozdulatait: – A test kezdi el a táncot, a technika az csak a következő dolog, de nem a technika jelenti a táncot, hanem maga a test. A legfontosabb dolog a testbe vetett hit, hinni, bízni kell a testben. Mondták már nekem, hogy nem érthető, amit csinálok. Erre én visszakérdezek: Mit is akarnak megérteni? Ha én meg akarnám érteni a táncot, akkor ahhoz meg kellene kérdezni az első embert, hogy miért kezdett táncolni. Figyelni kell az ingerekre is, mert a kis ingerek is nagyra nőhetnek bennünk. Inger pedig van, hiszen minden mozog. A szél is mozog, a fák is mozognak... Ennek a mozgásnak a része a test is. S ha én mozgok, az tánc? Nem tudom.
