2024. december 22., vasárnap

Zöld etikett

Európai szintű környezetvédelmi program Szabadkán

Programbemutatót tartottak tegnap a Népkör Magyar Művelődési Központban. A nemzetközi Green E.Th.I.Cs (Green Experience through Theatre Inspiring Communities) projektet még 2019-ben kezdte szervezni az intézmény, az olaszországi partnerekkel és a knjaževói Njegoš Könyvtárral karöltve. A program célja, hogy az európai kulturális intézmények és szervezetek egy hálózatot hozzanak létre, melynek fő feladata a klímaváltozás hatásainak tudatosítása művészeti megvilágításban, elsősorban színpadi programokon keresztül. A nemzetközi együttműködés több, mint 110 városban nyújt színházi élményt a zöld gondolkodás, az éghajlatváltozás tudatossága és a fenntarthatóság jegyében. Bodrogi Hajnalka, a Népkör Magyar Művelődési Központ ügyvezetője elmondta, hogy Európa-szerte 18 partnerszervezet részvételével valósítják meg ezt a programot. Kiemelte, hogy fontos a tudatos életvitel, a környezetvédelem, és ehhez nem kell más, mint hogy elővegyük azt a régi tudást, melyet még nagyanyáink tanítottak, azt, ahogyan ők éltek anno.

– 2022 őszén kezdtük meg a projekt megvalósítását. Első feladatunk az volt, hogy intézményes szinten meghozzuk a saját green, azaz zöld protokollunkat, amelyet a mindennapokban üzemeltetünk. Green-menedzsereket neveztünk ki az intézményben, akik betartatják az előírásokat, például a gyermekek nem isznak palackozott vizet és szörpöt, hanem a Népkör biztosít szűrt csapvizet, szelektíven gyűjtjük a szemetet, a gyerekek igyekeznek kerékpárral vagy gyalogosan közlekedni, ösztönözzük őket az odafigyelésre, hogy helyi termelőktől vásároljanak termékeket. Hamarosan egy nagyobb feladat vár ránk, hiszen egy közösségi színházi játékot valósítunk majd meg, amelynek bemutatóját az Interetno Fesztivál keretein belül szervezzük meg, augusztus 23-án és 24-én – mondta az ügyvezető.

Az augusztusi premierből láthattak részletet a jelenlevők, melynek házigazdái Kovács Nemes Andor színművész és Sánta Zoltán zenész-rádiós lesznek majd.

A Népkör, partnerei révén, már eddig is igyekezett a tudatosság jegyében eseményeket megvalósítani, hiszen nagyon sok hasonló jellegű rendezvényt szervez, mint például a természetes életmóddal kapcsolatos témák, a kézművesség, vagy a helyi élelmiszerek és termékek bemutatása.

Az ötlet az olaszországi Mulino ad Arte társulástól ered, akik a fenntarthatóbb élet hangsúlyozását tűzték ki célul maguk elé. Egy új innovatív színházi modellt hoztak létre, amely nagyon sok lehetőséget rejt magában. Ennek egyik példája, és a program elöljárója, a Daniele Ronco által megvalósított Teatro a Pedali projektum. Daniele, a program művészeti vezetőjének egy tíz évvel ezelőtti performance-ában egy kerékpárt tekerve fejlesztette azt az energiát, amely lehetővé tette az őt megvilágító lámpák működését. Az előadás témája a fenntarthatóságról szólt egy családi történeten keresztül. Ez a performance volt az indítórugója annak, hogy a társulat ebbe az irányba induljon el. Erika Montemurro, a Mulino ad Arte színházi szervezet nevében elmondta, a régi emberek legtöbbször tudattalanul is hozzájárultak a környezet megóvásához.

– A Mulino ad Arte, azaz a Művészeti Malom fókuszba helyezte a fenntarthatóságot, így ennek fényében szervezzük előadásainkat is. Mindent ennek vetettünk alá, úgy az előadás témáit, mint a díszletet, a kellékeket és a jelmezeket is, hogy környezettudatosan kezeljünk mindent. Daniele Ronco ötlete alapján született meg a Teatro a Pedali projektum, azaz a Színház két keréken program. Hiszen ha bevonjuk a nézőközönséget és együtt tekerjük a kerékpárokat, akkor több energiát tudunk termelni. Ezzel kívánjuk ráébreszteni az embereket arra, hogy egy ember nem sokat tud elérni, ám ha összefogunk, akkor az jóval nagyobb hatásra képes. Mára ez az elképzelés egy fesztivállá alakult át, amelyet még csak Piossasco-ban rendezünk meg, ám reméljük, hogy hamarosan kinövi magát egy európai fesztivállá – fogalmazott a szervezet munkatársa.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: Programbemutatót tartottak a Népkörben (Gál Hermina felvétele)