A sokarcú Kosztolányi

Kosztolányi 140 címmel tartotta meg ünnepi rendezvénysorozatát a Szabadkai Városi Könyvtár híres irodalmárunk születésének az évfordulója alkalmából. Kosztolányi sok arcát ismerhettük meg az elmúlt években, elismert szakemberek előadásain keresztül. Szó volt az író, költő, műfordító, kritikus, esszéista és újságíró Kosztolányiról, a lázadó diákról, a vitatkozó irodalmáról is, ezúttal pedig az érett, az éretlen, az unatkozó, a szarkasztikus, a piperkőc, a nagyszájú, és a szerelmes Kosztolányit is felfedezhettük magunknak dr. Szilágyi Zsófia, Berényi Emőke és dr. Szajbély Mihály előadása révén.

– Sokat gondolkodtam, hogy itt a jubileumi évben miről beszéljek, és úgy döntöttem a Kosztolányi-kutatás jelenlegi állapotára mutatnék rá. Úgy tűnik, hogy Kosztolányi kapcsán már mindent tudunk, hiszen annyit írtak róla, de ez nem így van – emelte ki dr. Szilágyi Zsófia irodalomtörténész, egyetemi tanár, a Magyar Nyelv és Irodalom Intézet vezetője.

– Kosztolányi születésének a századik évfordulója idején elindult egy nagy Kosztolányi újraolvasási hullám, ami még mindig tart, és a kutatók továbbra is adnak ki tanulmányköteteket. Egyetemen tanítok és azt tapasztalom, hogy Kosztolányit könnyű tanítani. Talán sokkal könnyebb, mint más kortársait, hiszen van iránta egy folyamatos olvasói és kutatói érdeklődés.

– Elgondolkodtam azon, hogy vajon milyen kutatási irányok léteznek még jelenleg, mire számíthat az a fiatal, aki úgy dönt, hogy Kosztolányi-kutató szeretne lenni. Vajon érdemes? Mennyiben lehet még róla újat mondani? Ha tőlem egy diák megkérdezné, hogy érdemes-e a Kosztolányi-témával foglalkoznia, pró és kontra érveket mondanék. A kontra nyilván az, hogy sok mindent kell elolvasnia, tényleg nagyon sokat, de ettől még biztosan nem beszélném le. Nem mondanám azt, hogy itt már nincs mit megoldani. Már csak azért sem, mert nekem ezt mondták annak idején. Ez még a kilencvenes években volt, most pedig azt látom, hogy Kosztolányit illetően akkor még sehol sem voltunk, a mához képest. Sőt, még azt se tudtuk, hogy mi a Kosztolányi-életmű. Most már jól látszik, hogy az életmű egy része nem a kötetekben van, hanem a sajtóban – hallottuk az irodalomtörténésztől.

Szilágyi Zsófia az előadásában egy konkrét novellára is kitért, A csúf lány címűre, ami a Pacsirta egyfajta előzménye. Ebből kiindulva is rávilágított arra, hogy milyen lehetőségek rejlenek a sajtótörténetben, a művek összekapcsolódásában.

Berényi Emőke magyartanár, irodalomterapeuta, szerkesztő, a szabadkai Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnáziumban tanít, és mint azt hallhattuk, intézményük neve is indokolja, sőt kötelezi őket, hogy a névadóval behatóan foglalkozzanak.

– Ritka szerencsés helyzetben vagyunk, legalábbis abból a szempontból biztosan, hogy Szerbiában egyedülállóként, csak nálunk van magyar nyelven elkülönítve az irodalom és a nyelvtanoktatás. Ez azt jelenti, hogy heti három órában, megfelelő idő áll a rendelkezésünkre, hogy csak és kizárólag irodalmat oktassunk. Ez azért is nagyon jó, mert így valóban elmélyedhetünk az életművekben. Ennek köszönhető az is, hogy a Kosztolányi opusban legalább egy hónapig időzhetünk – mondta Berényi Emőke, aki azt is kifejtette, hogy az órákat igyekeznek minél izgalmasabbá, úgymond emberközelibbé, élőbbé tenni.

– A Kosztolányi-óráimat általában Kosztolányi kultuszával indítom el, mintegy felvezetőként. Mivel Szabadkán vagyunk, elkerülhetetlen, hogy találkozzunk Kosztolányi nevével, több intézmény viseli, az iskolánk is, ennélfogva identitásképző is a számunkra. Az emlékét sokféleképp próbáljuk megőrizni, de leginkább az élő emlékezetben éltetni tovább, egyebek közt bevonva azokat a helyszíneket, amik fontosak voltak a számára. Ehhez különböző feladatokat adunk fel, egyik ilyen például Kosztolányi-térkép készítése. A lényege az, hogy a diákoknak az idegenforgalmi látványosságokat tartalmazó térképekhez hasonlót kell készíteniük Szabadkáról, Kosztolányi életének és regényeinek fontos helyszíneivel. Ennek továbbgondolt verziója sétát is tenni a városban, és megvitatni azt, hogy mennyire értünk vele egyet abban, ahogyan ő Szabadkát látta – fejtette ki egyebek közt Berényi Emőke.

A rendezvényen dr. Szajbély Mihály irodalomtörténész, az MTA doktora, az SZTE BTK professor emeritusa is előadást tartott:

– A magyar lírában és a prózában is kiemelkedő Kosztolányi. A magam részéről nem igazán tudnám eldönteni, hogy melyiket tartom nagyobb teljesítménynek. Inkább úgy gondolom, ez attól függ, hogy az ember épp milyen hangulatban van akkor, amikor egy Kosztolányi-regényt vagy verset vesz elő. Ami Kosztolányi Szabadkához fűződő kapcsolatát illeti, egészen nyilvánvaló, hogy az első tollvonásától kezdve az élete végéig ebből táplálkozik. Szabadka, a gyermekkor és a visszatérések élménye, minden munkájában érződik. Azokban is, amelyekben nem lehet direkt módon helyszíneket azonosítani – hallottuk Szajbély Mihálytól, aki az előadását egy Kosztolányi-karcolat köré szőtte.

– Ez az Unalom-kúra, amit Kosztolányi 1922-ben írt. Ebben az unatkozó Kosztolányiról van szó. Az első pillantásra nem tűnik túl jelentős írásnak. Arra gondolhatunk, hogy nem szolgál másra, mint arra, hogy a ráérősen unatkozó vasárnapi olvasónak – mielőtt továbblapozna –, egy pillanatra mosolyt csaljon az arcára. Kosztolányi azonban, mint oly sokszor, ezúttal is ravasz volt. Az írása ugyanis valójában az alkotómunka természetrajzával foglalkozik. Kosztolányi abból indult ki, hogy a kimerültség ellen unalom-kúrát írt elő neki az orvos, amelynek a lényege az, hogy semmit sem szabad csinálnia. El kell érnie azt, hogy unatkozzon – részletezte Szajbély Mihály.

A rendezvényen az egybegyűlteket Berényi Eszter, a Szabadkai Városi Könyvtár megbízott igazgatója köszöntötte:

– Kosztolányi a városunk büszkesége. A munkásságából visszatükröződnek gyermekkora élményei, a város hangulata, az utcák és épületek, amelyeket oly sokszor megidézett a költészetében, a prózájában. Kosztolányi öröksége nem csupán a magyar irodalom szempontjából fontos, hanem az identitásunk egyik fontos alappillére is. Könyvtárunk a szívén viseli örökségének a sorsát, óvja azt és továbbadja. A Kosztolányi-napokat több mint harminc éve tartjuk meg. Intézményünk falai közt nem csupán könyveket őrzünk, hanem szellemi kincseket is, amik közösségünk kulturális és történelmi gyökereit erősíti. A könyvtár nemcsak a múlt tanúja, hanem a jövő formálója is. Helyet ad a tudásnak, művelődésnek, eszmecserének, és hidat képez a generációk között. Különösen fontosnak tartjuk, hogy Kosztolányi szellemi örökségét évről évre méltón ápoljuk – emelte ki Berényi Eszter.

Ahogyan az még elhangzott, az elmúlt években a Kosztolányi-napok szervezőbizottsága, a Szabadkai Városi Könyvtár, Szabadka és a környékbeli települések, mondhatni egész Vajdaság nagy lépéseket tett a Kosztolányi-örökség és -hagyaték megőrzésében. Ennek pedig egyik ékes példája, hogy megújult a ludasi Kosztolányi-ház.

A műsor folyamán az egybegyűltek egyperces csenddel adóztak a minap elhunyt Tolnai Ottó emléke előtt. A rendezvény műsorvezetője Szalai Andrea volt. Felléptek a Szabadkai Zeneiskola diákjai, valamint Papp Albert, a Vajdasági Magyar Versmondók Egyesületének a tagja.