A 2015-ös Kilátó-díj bírálóbizottsága egyhangúlag Antalovics Péternek ítélte oda a díjat. A fiatal költővel ennek apropóján beszélgettünk.
A Kilátóban publikáltál először. Hogyan kerültél Kilátó-közelbe?
– A kezdetektől mellettem állt keresztapám, Silling István, akivel a mai napig rendszeresen megtárgyalom a fontosabb szakmai ügyeimet(is). Egyfajta szellemi támaszom. A Kilátóra is ő hívta fel a figyelmem, mint fontos publikálási felületre (hiszen azok a kezdetek 17-18 éves koromban történtek, ilyen szempontból teljes ismeretlenség vett körül akkoriban). Amikor olyan reakciókat kaptam megbízható véleményezőimtől, és magam is úgy ítéltem meg, hogy vannak már megjelenésre érdemes szövegeim, elküldtem őket a főszerkesztőnek, Kontra Ferencnek. Ez az egyszerű gyakorlat azóta sem változott.
Milyen esélyei vannak egy kezdő alkotónak? Vannak-e megjelenésre (kitörésre) alkalmas felületek?
– Vannak, de szemfülesnek kell lenni, és a személyes kapcsolatok rendkívül fontosak. A Kilátó jelentősége épp abban nyilvánul meg, hogy heti rendszerességgel jelenik meg, viszonylag nagy felületet biztosítva szépirodalmi szövegeknek, ezáltal sok lehetőséget nyújt fiatal, pályakezdő alkotóknak.
Fiatal szerzők esetében megkerülhetetlen a példaképek témája. Van-e olyan szerző, akit példaképednek tekintesz, vagy aki véleményed szerint nagy hatással volt rád?
– Nem emelnék ki neveket. A dokkos korszakban számolatlanul olvastam és ismertem meg kortárs költők szövegeit, világát. A Magyar Tanszék hallgatójaként természetes és mindennapos, hogy rengeteg irodalmi impulzus ér. Mostanság a (klasszikus) modern magyar költészetet olvasom legszívesebben, a Nyugat első nemzedékét. Kedvelem azt a lírai nyelvet, az esztétizmust, a formakultúrát stb., bár nem tudom, ez mennyire érzékelhető saját szövegeimen.
A már említett díj indoklásában azt olvashatjuk, hogy a „szoba az a belső tér, ahonnan a démonok kivetítődnek, ahonnan szabadulni kell”. Ki lehet-e (ki kell-e) szabadulni az Örökszobából, és ha igen, hogyan?
– Nem szabad kiszabadulni és nem szabad bennmaradni. Legalábbis tartósan egyiket sem szabad. A szoba saját lényegünkhöz közeli tér, ezért veszélyekkel teli. Meg kell találni az egyensúlyt, azt a határvidéket, ahol még biztonságos a kalandorlét.
Az Örökszobában szereplő versek némelyike már több éves. Mennyire érzed még magadénak az azokban leírtakat?
– Magaménak érzek minden sort, viszont ma már sok meglátást, élményt, tapasztalatot, benyomást máshogyan értékelnék. De nem tudok elidegenedni egyetlen szövegtől sem, hiszen azok is fejlődésem(?), változásom természetes állomásai voltak. Inkább azt tartom problémásnak, hogy a köteten belül szerepelnek közel 3 év különbséggel megírt szövegek, ezek között pedig elég markáns különbségek jelennek meg, például a témavilág, a nyelvi regiszter, vagy a hangulatvilág tekintetében. Ezeket az ellentmondásokat a kötet szerkezetével igyekeztem elmosni, lágyabbá, árnyaltabbá tenni.
n Az Olvass be! kritikai beszélgetéssorozat harmadik állomásán a te köteted is terítékre került. Milyen volt személyesen jelen lenni a beszélgetésen, és hallani a véleményeket?
– Mindig szerettem és élveztem a frontális kritikát. Nélküle sokkal kevesebbet ér a (vers)írás, a versek publikálása, vagy egy könyv megjelenése. Az Olvass be!-estén némiképp zavarban voltam, hiszen korábban egyetlen szerző sem volt még jelen saját könyve boncolásakor. Viszont túl sok volt bennem az önző kíváncsiság, egyszerűen képtelen voltam otthon maradni.
A köteted megjelenése óta folyamatosan publikálsz. Ezek a versek már a második kötet felé mutatnak? Tervek?
– Léteznek a fejemben tervek, de azt hiszem, nem szabad ezekkel a tervekkel elnyomni a valóságot. Nem tudok előre gondolkodni, az élet írja meg a verseimet, nem fordítva. Persze nagyjából látom, milyen témák foglalkoztatnak, milyen irányban mozgok, de ezek utólagos tanulságok. Egyenként írom a verseimet, nem tudom, ez jó vagy rossz gyakorlat. Ezekből az egyes versekből természetesen összeáll, feldereng, körvonalazódik az új kézirat képe, de ez még a jövő meséje.
Meg egy a ráadás: Izland vagy Görögország?
– A Sigur Rós és a 101 Reykjavík miatt Izland, bár a mediterrán éghajlat sokkal inkább kedvemre való.
