2024. október 5., szombat

Kortársoktatás

SZÓFIGYELŐ

A kortársoktatás szó annak megnevezésére született meg másfél évtizeddel ezelőtt, hogy hasonló korúak tanítanak hasonló korúakat. Az ilyen, leginkább ismeretterjesztő, felvilágosító munkaformának az ad létjogosultságot, hogy a tapasztalatok szerint az emberek jobban hisznek annak, amit saját korosztályuk valamelyik tagjától hallanak, mintsem annak, amit más korosztálybeliek mondanak, tanácsolnak nekik. Bizonyos esetekben tehát hatékonyabb lehet az oktatás, ha nem a hagyományos modell szerint folyik (amelyben az idősebbek, a tapasztaltabbak oktatják a fiatalabbakat, a tapasztalatlanabbakat). Nem is annyira az ismeretek átadásán van a hangsúly (azt ugyanis az idősebbek eredményesen megteszik), mint inkább a megfelelő hozzáállás kialakításán, az egészséges viselkedésmód elfogadtatásán.

Ez az oktatási forma Amerikából származik. Los Angelesben 1988 óta működik a Peer Educator Program (Kortársoktató Program) Arnold Wendy vezetésével. A program először az AIDS megelőzését tűzte ki céljának. Később a drogfogyasztás és a dohányzás megelőzésére is képeztek kortársoktatókat, akik hasonló korúak körében végzik felvilágosító, megelőző munkájukat. Sikere révén a program több országba, így Magyarországra is eljutott.

1996-ban Oppé László kezdeményezésére Pécsen is indítottak Kortársoktató Programot. Pécsett mind a három téma oktatásával foglalkozik az ÁNTSZ Baranya Megyei Intézetének Egészségvédelmi Osztálya. 1997 októberében megalakult a KOPÉ, a Kortársoktatók Pécsi Egyesülete. Tagjai aktív kortársoktatók, akik ennek a hatékony és modern megelőzésnek az elkötelezettjei. Céljuk, hogy az ismeretek átadásán kívül személyes hitelességgel és elkötelezettséggel mutassák be a megfelelő viselkedésformákat és magatartásmintákat.

Vannak, akiknek aggályaik vannak kortársoktatás főnév használatával kapcsolatban, nem tartják megfelelőnek. Ezek valószínűleg arra gondolnak, hogy a kortárs főnév csak olyan személyre utal, aki valakivel egy időben, egy korban él vagy élt. Van azonban ennek a szónak egy másik jelentése is (valakivel nagyjából azonos korú személy), ez az utóbbi évtizedekben kezdett ugyan háttérbe szorulni, de még használatos. A kortársoktatás szó ezen a második jelentésen alapul.

A kortársoktatás főnéven kívül megjelent a kortársoktató melléknévi igenév. Ez leginkább jelzőként használatos. Főnévvé válva a kortársoktató arra a személyre utal, aki a szóban forgó felvilágosító, ismeretterjesztő feladatokat ellátja.