George Bernard Shaw mondta egyszer, hogy nem azért felejtünk el játszani, mert megöregszünk, hanem attól öregszünk meg, hogy elfelejtünk játszani. A legkisebbek kedvenc játékai közül pedig mindenképpen a különböző játékbabákat kell kiemelni, amelyek a későbbi életben hasznos tapasztalatokat jelenthetnek.
A közelmúltban Zentára látogatott dr.Györgyi Erzsébet nyugalmazott muzeológus, a Néprajzi Múzeum főtanácsosa, a magyarországi Kiss Áron Magyar Játéktársaság elnöke.
Munkaköréhez többek között a múzeum játékgyűjteményének a gondozása és közönség elé tárása is hozzátartozott. A muzeológussal a zentai mackó- és babakiállítás kapcsán beszélgettünk; nemcsak a babákról és a babázásról, hanem a gyerekek lelki fejlődéséről.
Mi a céljuk az ilyen jellegű kiállításokkal? Hogy a gyerekeket a klasszikus játékokhoz vonzzák, és ne csak a televízió, illetve a számítógép előtt üljenek egész nap?
– Azt gondolom, hogy napjainkban nem árt a játéknak a rangját kifejezni. Mert valóban vannak a technikának újabb „áldásai”, amelyek nagyobb tekintéllyel bírnak, s amelyeket talán sokan többre értékelnek, ugyanakkor a játékok olyan kísérői a gyermekek életének, amelyeket nem lehet mással felcserélni, és nem lehet helyettesíteni sem a számítógéppel, sem pedig valamilyen technikai dologgal. Ezek a textilbabák, játék mackók nem hiányozhatnak egyetlenegy gyermek életéből sem. Még ma is nagyon sok gyermeknek ez a leghűségesebb barátja, nélküle egy lépést sem tesz, nélküle álomra sem tudná hajtani a fejét. Ezek olyan elemi kapcsolatok, amelyek a gyerek érzelmi életét alapozzák meg, s amelyek minden korban sokkal lényegesebbek, mint akármilyen technikai ismeret.
A játékbabák is rengeteg fejlődésen mentek át az idő folyamán. Minden korszaknak megvolt a saját divatos babája?
– A XIX. század divatos babája a francia baba volt. Ezek porcelánfejűek voltak, a régebbieknek bőrtestük s dáma testalkatuk volt. Majdnem olyan testarányokkal voltak megáldva, mint a Barbie babák. A családom a mai napig őrzi a dédmamám kislánykori babáját, amelyik most körülbelül 150 éves „életutat” tudhat maga mögött, s bizony négy nemzedéket is elkísért ez a baba. Olyan kíméletben és tiszteletben volt része, hogy máig „él és virul”.
Egy időben divatosak voltak az úgynevezett szétszedhető babák, amelyeken a gyerekek tanulhattak…
– Erre nehéz lenne példát mondanom. Előfordult ilyesmi is, de inkább arra kell felhívni a gyermekek figyelmét, hogy a baba olyan, mint egy érző ember, vagy hogy úgy bánjanak vele, ahogyan egy kis eleven emberi lény is elvárja a vele szembeni bánásmódot.
Ezért a babák szétszedése egy kicsit drasztikus dolog. Akik jó babaanyukák voltak, azok a babákon megtanulták, hogyan öltöztessék fel, hogy mikor kell lefektetni, vagy éppen asztalhoz ültetni s „megetetni”, vagy hogyan kell a haját megfésülni. A nagymama vagy az anyuka ellátta olyan ruhatárral a gyermeket, hogy minden alkalomra fel tudta öltöztetni a babáját. A babázás elsősorban arra tanítja meg a kislányt, hogy ő is odafigyeljen valakire, miközben rá az édesanyja figyel, s ekkor a kislány látja, s egyben megtapasztalja, hogy miből is áll az édesanyai figyelem. Egy igazi társ, egy igazi alteregó tud lenni a baba. Amennyiben pedig több babája van egy gyermeknek, akkor történeteket is el lehet játszani velük, akik egymás között „megbeszélik” ügyes-bajos dolgaikat. Így a kislány veszély nélkül beletanul a felnőttek világába, s a szociális készségét is kifejleszti a babákon keresztül.
Tehát a gyermek fejlődésében is lényeges a babázás?
– Valamikor minden családban több testvérke született, s akkor volt egy valódi baba, akit a lehető legszabályosabban kellett pelenkázni, szoptatni, meg minden jóval ellátni. Amikor ezt a kislány látta, ő is arra vágyott, hogy neki is legyen egy hasonló babája, hogy ezeket a műveleteket végrehajtsa. Így akaratlanul is elsajátítja ezeket a dolgokat arra az időre, amikor az ő életében is elérkeznek ezek az évek. Benne lesznek a vérében ezek a tevékenységek. Ez fontos és szép dolog, s egy kicsit szomorú vagyok amiatt, hogy elég sok kislány van, akinek az életéből ez az élmény hiányzik. Nincs kistestvére, s szerintem ennek az élménynek a hiánya egész életére hátrányt fog jelenteni. S ha nézzük a jelenlegi demográfiai mutatókat, ezt is figyelembe kell vennünk. Aki babát ad egy kislány kezébe, az – legalábbis az én megítélésem szerint – hosszú távon a demográfiai mutatókat is javítja. Mert aki a játék babával jól tudott bánni, az nem biztos, hogy karriercentrikusan építi fel az életét; addig nem nyugszik, amíg nem születik neki is egy igazi kisbabája.
CSODÁLATOS BABAVILÁG
Októberben Zentán kiállítást rendezett a Rozetta Kézművestársaság Csodás baba- és mackóvilág címen. A megnyitón jelen volt KeglovichFerencnéZita, a Magyar Bababarátok Egyesületének alapítója és elnöke, vele beszélgettünk az egyesületekről, a játékbabákról és a babakészítésről.
– Az egyesület célja az, hogy Magyarországon magasabb színvonalra emeljék a babakészítést, hogy ehhez segítséget nyújtsanak az érdeklődőknek, valamint hogy kiállításon mutassák be a magyar babákat. Az egyesületnek mintegy száz tagja van, akikkel hírlevélen keresztül tartjuk a kapcsolatot. Ezekben pedig az egyesülettel kapcsolatos aktuális információk mellett szabásminták is megtalálhatók és külföldi hírek is olvashatók. Az egyesület honlapja a www.doll.hu internetes címen található.
Hogy egyáltalán beszélhetünk-e tipikusan magyar babákról? Inkább az alapanyag az, ami nagyon különleges nálunk. Hiszen csuhéból készült babák szerintem máshol nincsenek. Ezenkívül külföldön nagyon ritkán használják a textilt alapanyagként. Ennek tradicionális okai vannak, de ezenkívül anyagi okai is lehetnek. Magyarországon, ha nincs más, akkor ott van a rongyoszsák, amiben keresgélni lehet alapanyagot a babák készítéséhez. Tudni kell, hogy textilanyagból sokkal nehezebb babákat készíteni, mint porcelánból, mert a porcelánbaba készítése ugyan hosszadalmas, de amennyiben valaki elrontja az arcfestést, azt le lehet törölni, és újra lehet festeni. A textilbaba esetében viszont az arc elkészítése a legnehezebb, hiszen ha festjük és elrontjuk, akkor azt már nem lehet kijavítani. Ezenkívül nehéz azért is, mert egy babaarcnak általában érzelmet kell sugároznia, ennek a megvalósításához viszont tanulni kell. Különböző szakújságok nyújtanak ilyenkor segítséget, hogy miképpen is lesz egy babaarc kedves és elfogadható a felnőttek számára is. Mert ez is fontos.
