Nemrégiben Zenta központjában, a parkban lévő szökőkút előtt koncertezett az Énekelt versek zentai fesztiváljának idei győztese, a budapesti Aphonia zenekar. Ez adott alkalmat a beszélgetésre, a helybéli születésű Gál Heddát és a magyarországi Molnár Györgyöt kérdeztük.
Hogy kezdődött?
Gál Hedda (G. H.): – 1996-ban a zentai Kiriana együttesben kezdtem el a verséneklést, ezt követően felköltöztem Budapestre, s ott ismertem meg Gyurit 2009-ben. Egy zenekarban játszottunk, amelyből végül mindketten kiléptünk, és úgy döntöttünk, hogy Aphonia néven a felnőtteknek, Sajtkukacz néven pedig kicsiknek adunk elő énekelt verseket kizárólag akusztikus hangzásban. A későbbiekben hozzánk csatlakozott Balog Péter gitárművész, illetve Borzsák Kamilla kamaraművész és fuvolatanár. Az Aphonia ebből a szempontból egy nyitott zenekar.
Molnár György (M. Gy.): – Én a nyolcvanas évek végén kezdtem el muzsikálni: Budán a 12. kerületben játszottam a barátaimmal egy templomban, ahol Kozma Imre atya, jelenleg a Magyar Máltai Szeretetszolgálat vezetője volt a pap, s ő engedélyezte, hogy a miséken kvázi popzenét játszhassunk. A későbbiekben, a kilencvenes évek közepén a barátaimmal alapítottunk egy zenekart, amellyel csak magyar dalokat adtunk elő. Célunk az volt, hogy felélesszük a régi, elfeledett Tolcsvay-, Fonográf-, Bojtorján-dalokat. Ezzel foglalkoztam néhány évig, s ahogyan Hedda is mondta, 2009-ben találkoztunk, s megalapítottuk az Aphoniát.
Az aphonia a váratlanul kialakult némaság, a hallható beszéd képzésének gátoltsága. Miért pont ezt a fogalmat választottátok az együttes neveként, amelyre éppenséggel nem jellemző a hangtalanság?
M. Gy.: – Végül is a versek hangtalanok, mivel főként magunkban olvassuk őket. Mi azzal, hogy megzenésítjük, megszólaltatjuk ezeket a verseket. Ennek a visszája az aphonia, szinte groteszk, hogy lám, mégis megszólalnak ezek a versek, amelyek egyébként „csupán” a lelkünkben csendülnek fel.
Kiknek a verseit szólaltatjátok meg?
G. H.: – Próbálkozunk a klasszikusokkal is, de inkább a kortárs költők azok, akik közel állnak hozzánk, mivel velük tudunk értekezni, kommunikálni. Van köztünk valamiféle személyes kapcsolat, eszmecsere, véleménynyilvánítás részükről és részünkről. Akiktől zenésítünk, többek között Lackfi János, Finy Petra, Nyulász Péter, Bátki András, Buda Ferenc, Kányádi Sándor, Csoóri Sándor, Orcsik Roland, Tolnay Ottó, Nagy Teréz stb.
Tavaly harmadikok, idén pedig elsők lettetek az Énekelt versek zentai fesztiválján. Ezenkívül merre koncerteztetek?
M. Gy.: – Ez általában úgy működik, hogy ha hívnak minket, akkor megyünk, de megtörtént már az is, hogy mi ajánlottuk magunkat referenciákkal, s így hívtak meg. Zentára nagyon szeretünk jönni, ezt egyfajta kötelességünknek érezzük, pozitív értelemben. Amikor itt járunk, mindig felkeressük a zentai kórház gyerekosztályán lábadozó kisbetegeket, néhány dal erejéig. Magyarországon általában a költőkkel együtt szerepelünk. Költősimogató néven fellépéseinkre elhívjuk a költőt is, ahol megmutatjuk, hogy ő is élő, mozgó valaki, aki ugyanúgy bemegy a boltba vásárolni, s ugyanúgy éli az életét, mint a többi ember. Különösen szeretjük ezeket a közös előadásokat. Egyrészt a költő is megmutatja önmagát a közönségnek, felolvassa a saját verseit, mi pedig zenével járulunk hozzá az egészhez, s így egy teljesen más világ alakul ki.
Tudomásom szerint saját klubesteket is szerveztek. Ezeket régebben egy kávézóban, most pedig egy könyvtárban rendezitek meg.
G. H.: – A klubot kezdetben a váci Mosolytár kávézóban indítottuk el, majd beköltöztünk a budapesti Montázs kávéházba. Végül mégis egy könyvtár mellett döntöttünk, mivel mégiscsak közelebb áll az irodalomhoz, a költészethez és a versekhez, mint a kávézók. Ide nem fogyasztani járnak be az emberek, hanem céltudatosan verseket, énekelt verseket hallgatni. Ezért ezeket az esteket a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Zsókavár utcai fiókkönyvtárában szervezzük meg havi szinten: Sajtkukacz-klub néven a gyerekeknek, Aphonia név alatt pedig a felnőtteknek. Olyan neves vendégeink voltak, mint Nyeső Mari, Gerendás Péter, Huzella Péter, Radványi Balázs, Galkó Balázs, Lackfi János, Lutter Imre (a Magyar Versmondók Egyesületének alelnöke), Finy Petra, Somfay Alexandra a Mentasárkány Bábszínházból, Bátky András, aki mesét mond és improvizál. A terveink közt szerepel Nyulász Péter meghívása is.
A közelmúltban egy lemezetek is megjelent…
M. Gy.: – Olyan megtiszteltetésben és szerencsében volt részünk, hogy elküldtünk egy zenei demóanyagot Lackfi Jánosnak az általa korábban átküldött versekből, ő továbbküldte Gryllus Dánielnek, a Kaláka zenekar vezetőjének, illetve a Hangzó Helikon sorozatért is felelős Gryllus Kiadónak, és a legnagyobb meglepetésünkre felhívott minket, és elmondta, hogy ő kiadja ezt az anyagot. Elkezdtünk dolgozni, és viszonylag gyorsan el is készült az anyag, ami Radírmocsok címen megjelent 2010 decemberében, barátaink mellett (Balog Péter, Borzsák Kamilla) Becze Gábor, a Kaláka nagybőgőse a lemez összes dalában közreműködött.
Milyenek a visszajelzések?
M. Gy.: – A szakma már felfigyelt ránk, segítenek, tanácsokkal látnak el minket.
Az emberek többsége fenntartással viszonyul az énekelt versekhez. Ti miképpen vélekedtek erről?
G: H.: – Szerintem nem is szükséges annyira hangsúlyozni, hogy ezek énekelt versek. Ez zene, amely szövegének mondanivalója és értéke van. Az, hogy ezt költők írták, csak emeli a minőségét és a színvonalát a daloknak. Valószínűleg azért vannak sokan előítélettel az énekelt versek iránt, mivel több előadó úgy nyúl a vershez, hogy nem teljesen sikerül a vers valódi mondanivalóját tükrözni.
M. Gy.: – A hetvenes években reneszánszát élte az énekelt vers, voltak nagyon jó előadók, s természetesen ma is, mint például a Szélkiáltó zenekar vagy a Kaláka, a fiatalabbak közül a Misztrál, Ferenczy Gyuri és a Rackajam. Mindenki kísérletezik, és ahogy a kor változik, úgy változik az énekelt vershez való hozzáállás, értelmezés is. A zenének hozzátenni kell a vershez, de mindig meg kell, hogy maradjon a kísérő jellege, az énekelt verseknél ugyanis a szöveg az alap. Ugyanakkor találni kell egy olyan hangszerelést is, ami mindezt visszaadja. Az sehol nincs előírva, hogy egy versre klasszikus vagy pop-rock zenét kell írni, lehet rappelni, szvinget játszani rá. Éppen ezért minden dalunk teljesen más stílusú zene.
Zenta után merre léptek fel, s milyen terveitek vannak az elkövetkezőkben?
G. H.: – Augusztus 21-én Rátóti Zoltán színművész meghívására Magyarföldön koncertezünk Sajtkukaczként. Reményeink szerint ott lesz Huzella Péter is. Szeptemberben Aphonia-klubestet tartunk, ahol Kanadából érkeznek zenészvendégeink, Várkonyi Eszter és Savanya István. Az ezt követő Sajtkukacz-klubban pedig Radványi Balázs lesz a vendég a Radványi–Balog–Borzsák trió gyermekműsorával. Ősztől lesz hat bérletes előadásunk is a Budaörsi Játékszínben Lackfi Jánossal közösen.
M. Gy.: – Szeptemberben még a Duna Palotába lépünk fel Csukás Istvánnal és Lackfi Jánossal, október első hetében pedig a szolnoki könyvtárban játszunk majd a gyerekeknek. Ezenkívül Finy Petra költőnőnek állítunk össze egy teljes gyerekműsort. Ő arra is megkért minket, hogy írjunk zenét A Fehér Hercegnő és az Aranysárkány meséjéből készülő bábjátékhoz, amit Pécsett a bábszínházban fognak bemutatni. Ezenkívül Lackfi János is felkért minket, hogy írjunk felnőttdalokat az Élő Hal című kötetében szereplő verseire, de ugyanígy Nyulász Péter gyerekverseire is írunk zenét, valamint a Mentasárkány bábszínházzal közösen készülünk egy zenés-bábjátékra. Jelen pillanatban 6-8 projektumon dolgozunk párhuzamosan.
